Kézzel készített, egyedi bögrét ajándékba

427

A bellyei származású Molnar Tordi Malaika kézzel készített bögrékkel örvendezteti meg a vásárlóit. Tia Kreativa néven vezeti a vállalkozását, ahol a kreativitását önti gyurmaformákba, ezeket kisüti, majd a bögrékre kerülnek.

Tia Kreativa – ezen a néven található meg Malaika vállalkozása a közösségi médiában. Kislánya, Tia volt az ihletgyáros, aki még édesanyja pocakjában lakott, amikor megszületett a bögre manufaktúra ötlete. Malaika saját bevallása szerint is egész eddigi életében kézműveskedett: varrt, festett, rajzolt, ez mindig is közel állt hozzá. Kislányát hordta a szíve alatt, amikor a családot valami egyedivel szerette volna meglepni, és ekkor próbálta ki a FIMO süthető gyurmát, aminek eredményeképpen díszített bögréket kaptak a családtagok. Az ajándék bevált, a kislánya megszületését követően pedig vállalkozássá tette kreatív hobbiját.

Minden bögre egyedi és megismételhetetlen

Malaika jelenleg Čepinben él a családjával, és amennyi ideje a kislánya mellett marad, azt gyurmaformázással tölti. Nagyon szereti ezt csinálni, azt mondja, hogy egészen kikapcsolja. A kreativitását bizonyítja, hogy sok formát önállóan, a saját fantáziája szerint készít, nem használ sablont. Macikkal kezdte, de ma már nagyon széles a palettája, a darázstól kezdve Frida Kahlo mellszobráig szinte bármit megvalósít. Karácsonykor nagyon sok megrendelése volt, sokan döntöttek az egyedi, kézműves bögrék mellett, de a ballagási időszakban is számos Tia Kreativa-bögre készült. Mint mondja, egy dolog van, amit nem szívesen készít, azok pedig a portrék, hiszen e téren gyurmával nem tud eléggé élethű alkotást létrehozni. De a kis kedvencekkel díszített bögrék is egyre népszerűbbek a megrendelői között. A füles „italtartók” kapcsán fontosnak tartotta elmondani, hogy kizárólag kézzel moshatók, mosogatógépben való tisztításuk kockázatos.

A legnagyobb öröm számára, amikor valaki már a sokadik bögrét rendeli

Mivel mindegyik bögrefigura egyedileg, kézzel készül, majd kerül sor a kisütésére, így egy nap legfeljebb 2-3-at tud megalkotni. Leginkább este dolgozik, amikor a család már nyugovóra tér. Volt egy időszak, amikor annyi rendelése volt, hogy nem tudott már többet fogadni, mert nem győzte kidolgozni az ötleteket, igényeket. Számos ötlete van még, hiszen a bögrék mellett edényeket, evőeszközöket is díszít a speciális, süthető gyurmával. Emellett ékszereket is készített már, és tervezi is bővíteni a kínálatát, de mindenhez idő kell. Jelenleg a Kopácsi Halásznapokra készül, ahova a rét ihlette motívumokkal díszített bögréit viszi majd árusítani, de egyéni megrendeléseket is vállal. Fontosnak tartja azt a fajta egyediséget, amit a brandjével is képviselne, amihez idő kell. Állítja, hogy szó szerint minden egyes bögre tele van szeretettel, hiszen Malaika kislánya, Tia minden elkészült művet megcsodál és puszit nyom édesanyja alkotásaira. Így elmondható, hogy az egyedi, kreativitással és szeretettel teli bögrékért irány a Tia Kreativa!