A hétvégén kezdetüket veszik az alacsonyabb szintű labdarúgó-bajnokságok is Horvátország-szerte, a nyári barátságos meccseket követően mostantól ismét „élesben”, pontszerzésért megy a küzdelem a pályán. A Várdaróc Futballklub az országos negyedik ligában, a kopácsi Halász Labdarúgóklub pedig a Eszék-Baranya megyei másodosztályban harcol, minden csapat ugyanazért: a feljebbjutásért, vagy legalább azért, hogy megtartsák meglévő helyüket.

Megújult a Várdaróc FC első csapata
Nagy változások történtek a Várdaróc Labdarúgóklub berkeiben a nyár folyamán: több olyan oszlopos tagjuktól is elbúcsúztak, akik sorsdöntő meccseken segítették az első csapatot győzelemhez az utóbbi négy évben. A régi játékosok helyére újak jöttek, négy új igazolásra is sor került a közelmúltban, közülük ketten a szomszédos Bellyéről érkeztek. Az újaknak is már volt alkalmuk megmutatni, mit tudnak, a felkészülés során ugyanis több barátságos mérkőzést játszottak, amelyeken jól szerepelt a Várdaróc FC, a mohácsiakat barátságos meccsen 5:0-ra győzték le, a Bellye elleni kupa-mérkőzés pedig 4:0-s győzelemmel ért véget, míg barátságos meccsen a csapat a Pélmonostortól 3:0-ás vereséget szenvedett.
– A Várdaróc FC jelenleg az országos 4. ligában szerepel, nem titkolt célunk természetesen, hogy megnyerjük a bajnokságot és feljebb jussunk az országos harmadosztály keleti bajnokságába. Hogy sikerül-e, legfőképpen a játékosokon múlik, de vezetőként is megteszünk mindent a siker érdekében például azzal, hogy minél jobb körülményeket teremtünk játékosaink számára – nyilatkozta lapunknak Kiss Dárió.

Az ideális körülmények feltehetően majd akkor lesznek adottak, amikor elkészül az új foci-akadémia komplexuma, amelynek átadására a tervek szerint jövő ősszel kerül sor.
Vasárnap a Vođinci nevű Vukovár-Szerém megyei településre utazik a csapat, az idei szezont náluk, akik újoncok a ligában, kezdi a Várdaróc FC. Az eddigi 18 helyett most csak 16 klub alkotja a ligát, ennek örülnek a daróciak (is).
A kopácsi Halász FC a pályán kívül is tevékeny
A kopácsi Halász Futballklub (NK Ribar) két éve ünnepelte megalakulásának a századik évfordulóját (mai nevét az ötvenes években vette fel). Vezetését a közelmúltban egy fiatalabb gárda vette át, a pozitív változások nem maradtak el: nemcsak a csapat teljesítménye lett jobb, hanem fejlesztésekre is sor került és kerül. Molnár Péter, a Halász FC vezetőségi tagja elmondta, hogy új lépcsőket építettek, és folyamatban van a pálya bekerítése is. A munkálatokat részben saját forrásból, részben szponzorok, támogatók segítségével valósítják meg. A klub aktív résztvevője a falu kulturális életének is: adventi programot szerveznek, és visszahozták a hagyományos maszkabált, a családi napot pedig a helyi HMDK-alapszervezettel közösen rendezik. A halásznapok szervezéséből a település többi civil szervezetéhez hasonlóan ők is kiveszik a részüket. Nagy öröm számukra, hogy az utóbbi években egyre lelkesebb a szurkolótáboruk, a barátságos meccsekre is több mint százan kíváncsiak, de volt olyan mérkőzés, amit közel háromszázan néztek meg. Ez visszaigazolás is a klub vezetői számára, hogy jól végzik a munkájukat.
– Csapatunk az Eszék-Baranya megyei másodosztályban játszik, ahol összesen tizennégy klub versenyez. Tavaly hatodikként fejeztük be a bajnokságot, az idei kilátásokkal kapcsolatban nem bocsátkoznék jóslatokba, de talán „ütősebb” a csapatunk, mint tavaly. Játékosaink többsége „hazai”, az Alfalukból való – nyilatkozta lapunknak Molnár Péter, hozzátéve, céljuk, hogy megtartsák a második ligás státuszukat, de a jelenlegi csapatot még jobb eredmény elérésére is képesnek tartja. A bajnokság első mérkőzését a bellyeiek ellen játsszák szombaton.



A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.