Azt mondják, a gyerek születése, a sok munka, az építkezés és a lakásfelújítás biztosan házassági válsághoz vezet, de már ezek egyike is elég.
Amikor Márta huszonöt évesen férjhez ment, azt gondolta, révbe ért, nem lesz semmi gondjuk, hiszen szeretik egymást és boldogok.
Már az esküvő előtt nekikezdtek a házépítésnek. A sok munka, a gazdasági válság keresztülhúzta a számításaikat. Ahogy közeledett az esküvő napja, úgy távolodott a beköltözésé.
Így átmenetileg egy ismerős család házába költöztek. Eredetileg csak három hónapra tervezték az ottlakást, ezért a holmijuk jelentős része elő sem került a dobozokból. Nem is volt szekrény, ahova pakolhattak volna. Amikor a férje későn ért haza a munkából, ami bizony gyakran előfordult, Márta olvasott az üres házban – nem volt se tévé, se rádió, se internet, még telefonjuk sem. Mindezek mellett meleg víz sem volt hetekig, mert elromlott a bojler. A fürdéshez minden este a tűzhelyen melegítették a vizet.
Márta huszonöt évesen nem így képzelte el a házaséletet. Amikor egyedül volt, sokszor megfordult a fejében, hogyha ez a házasság, akkor köszöni szépen, inkább nem kér belőle. De amikor a férje hazaért, ezek a gondolatok mind elillantak – együtt viselték a kényelmetlenségeket.
Az átmeneti időszakból fél év lett, és még mindig nem látták a költözés napját. Férje, látva az elkeseredését, megígérte, hogy még abban az évben az új házban fognak aludni.
Be is tartotta a szavát, december 31-én ott töltötték az éjszakát két matracon, a betonpadlón.
Végül mégis beköltöztek a félkész házba. Annyira boldogok voltak, hogy az sem számított, hogy az épület fele csak a betonig lesz kész, a bútorokat is az egy kezükön meg tudják számolni. Olyan „apróságok” sem okoztak problémát, hogy másfél évig a konyhába jártak fogat mosni, és tükör híján a sütő ajtajánál készült el a frizura vagy a sminkelés.
A kertben jó ideig az építési hulladékot kerülgették, és figyelték, hogyan nő közte égig a gaz.
Szerencsére a szomszédok mindezt nem tették szóvá, inkább sajnálkozva és kíváncsian lesték, mikor érnek az építkezés végére. Majdnem két évig kerítésük sem volt. Redőnyök, függönyök hiányában mindenki láthatta, milyen üres a ház.
Beköltözésük után jó egy évre megszületett a kislányuk. Igyekeztek méltó körülményeket teremteni.
Lett végre egy ágyuk, szekrényük, így nem kellett dobozokból öltözniük, de tükör és mosdó is volt már a fürdőszobában. A szülés előtti hetekben a nappali közepén aludtak egy kihúzható kanapén, mert a parkettázás miatt szétszerelték az ágyukat. Márta a cementes zsákok közül ment szülni.
Semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy saját otthonukban legyenek immár hármasban, ehelyett az apósa házába ment a kórházból a pici babájával, mert a parkettázás nem lett kész. Szépen lassan, hosszú évek alatt aztán eljutottak oda, hogy van egy gyönyörű saját házuk.
Utólag már jókat nevetnek a kezdeti nehézségeken, és hálát adnak a sorsnak azért, hogy nem kész házba költöztek be, hiszen így jobban tudják értékelni mindazt, amit együtt elértek, amijük van, hiszen másnak ennyi sem jutott.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
