Mária negyvenhét éves volt, amikor a fia bejelentette nősülési szándékát. Nagy volt az öröm, hiszen a baba már úton volt.
A szülők vállalták az esküvő költségeit és a lakodalom megszervezését. Egyetlen fiuk volt, már csak emiatt is tökéleteset szerettek volna.
Mária már az előkészületek alatt valahogy furcsán érezte magát. Ráfogta az izgalomra, meg hát az évekre. Nem érezte magát még olyan idősnek, hogy nehezére essen mindenről gondoskodni. Csodálatos lett, mindenki elégedett volt a fényűző lakodalommal.
De bizony Máriánál nem múlt el a rosszullét, kénytelen volt orvoshoz fordulni a kimerültsége miatt.
Döbbenettel vette tudomásul, hogy terhességet állapítottak meg. Anyai szíve pár perc múlva már csak boldogságot érzett. Az előrehaladott terhességet már nem lehetett megszakítani, amire ő nem is gondolt, mert olyan büszke volt, hogy nem gondolt sem az éveire, sem a jövőre. Csak azt tudta, hogy ezt a babát ő akarja, és minden nehézség mellett újra életet fog adni.
Férje és fia meglepődve fogadták a hírt, és sehogyan sem tudtak belenyugodni a dologba.
– Az unokádra kell gondolni – mondta a fia, de senki sem akadályozhatta meg abban, hogy ne a szíve alatt hordott kis életre gondoljon.
Nehéz időszak várt Máriára. Cserbenhagyta a család, de ő hősiesen kitartott a szülésig. Egy csodálatos kislánynak adott életet. Egész életében ez volt a vágya.
A menye két napra rá megszülte gyermekét – az is kislány lett.
Az évek múlásával aztán mindenki örömmel figyelte a lányok növekedését. Mint két testvér, úgy voltak az iskolában, majd a főiskolán.
Mária a szülői értekezletekre nem járt, hiszen a menye mindig beszámolt mindenről.
Amikor a középiskolai ballagásra került sor, Mária először érezte, túl öreg ahhoz, hogy az osztálytársak elfogadják őt mint édesanyát. Azért igyekezett a legjobb formáját hozni. Fodrászhoz is elment, vett egy új ruhát is, amiben talán fiatalabbnak látszik. Szorongva ment el a ballagásra a férjével, aki pedig büszkén várta a lánya és unokája ballagását.
Az ünnepség végén mégis feloldódott a hangulat, hiszen lányuk minden visszafogottság nélkül ölelte át idős szüleit. Kár volt a nagy aggódásért, mert lányuk hálás szívvel köszönte meg a szülők gondoskodását és szeretetét.
A szülők pedig soha nem bánták meg, hogy egy késői gyereknek lehetőséget adtak az élethez, méghozzá a boldog élethez. Áldásként élték meg, hogy a lányuk mégsem szégyelli az idős szüleit.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
