Mindössze 14 ezer magyar él Horvátországban. Sokan feltettük már magunknak a kérdést, vajon árt vagy használ egy kisebbségnek, ha jelen van a politikai palettán, főleg ha a lélekszáma országos szinten nem haladja meg az egy százalékot sem.
Annyi biztos, ott, ahol nem vagyunk jelen, nem tudjuk akaratunkat vagy érdekeinket képviselni, érvényesíteni. Ezért felelőtlenség azt kijelenteni, hogy a kisebbség ne politizáljon, főleg, hogy kulturális és oktatási intézményei is a politikától, vagyis annak intézkedéseitől függnek.
Vajon bármilyen hatalom, politikai vezetés figyelembe venné-e egy kultúregyesület javaslatát? Nem valószínű. Hadd emlékeztessek, hogy voltak olyan évek, amikor a Bellyei járás magyar kultúregyesületei mindössze 1000 kúna támogatásban részesültek a járási vezetők jóvoltából, és a többségében magyarok lakta településeken egy méter járdát sem építettek a négy év alatt. Tudjuk, milyen volt, amikor nem csináltak semmit. Meg azt is, amikor ugyan folyt építkezés, és volt kihez fordulni kérelmeinkkel, mégis elégedetlenek voltunk. Mert mindig azok a legnagyobb kritikusok és a leghangosabbak, akik maguk soha nem vállaltak a közösségért semmit. Soha nem jelöltették magukat, de mindig jobban tudták, mit kellene tenni azoknak, akik tisztséget vállaltak. Bizonyára mindenki ismer a saját szűkebb környezetében legalább öt ilyen embert, akiket legszívesebben ő maga jelölne és meg is választana, hogy végre ők is a tettek mezejére léphessenek, és megmutathassák, hogyan kell jól csinálni.
Nem a politika aljas és korrupt, az emberek teszik azzá. Ha valaki letér a helyes útról, fel kell rá hívni a figyelmet. Ha valaki önkényeskedik, és saját hasznát nézi csak, a többségnek le kell állítania. Haragszunk, amikor választások vannak, mert már megint mindenki összevissza ígérget. Mérgesek vagyunk a sok szórólapért, amit beletömnek a postaládánkba, amikor a felét sem teljesítik annak, amit ráírnak. Elfelejtjük, hogy ezeket az embereket mi választjuk meg, mi hozzuk őket helyzetbe. Tőlünk függ, a mi érdekeinket képviselik-e vagy a sajátjukat. Nem elmenni szavazni vagy megsemmisíteni egy szavazólapot nagyobb hiba, mint egy idő után rájönni, nem jól döntöttünk. Mert négyévente újragondolhatjuk, új képviselőket választhatunk.
A legtöbb ember, aki a nevét adja egy-egy programhoz (egy pártnak vagy szervezetnek a tagja), bizonyára azért teszi, mert valami mellett elkötelezett. Az ilyent nem bántani kell, vagy lekicsinylően vélekedni róla, hanem tisztelni. Az önkormányzati választások révén senkit sem küldünk a száborba, itt nem kereshet milliókat egy képviselő, sőt még ezreket sem. Gondolkodjunk el azon, vajon mi elkötelezettek vagyunk-e, ki tudunk-e állni egy közösség érdekeiért, nem csupán a sajátunkért, még akkor is, ha ezért soha sem köszönetet, sem hálát nem kapunk? Ha igen, bátran jelöltessük magunk, ha nem, kevesebb rosszmájúsággal és több bizalommal forduljunk a képviselőjelöltek felé, ne vegyük el a kedvüket már az elején attól, hogy tegyenek valamit magyarságunkért, falvainkért. Rajtunk múlik, hogy négy évig ki képviseli majd köz(ös)ségünket!
