A horvátországi magyar fiatalokat meg kell győzni arról, hogy itthon, magyarságukat vállalva tervezzék a jövőt. Győzzük meg őket, de hogyan?
Hát először is itt vannak a mi magyar tannyelvű iskoláink, amelyek súlyos minőségi problémákkal küzdenek. Az óvodától az egyetemig lehetősége van még a rendkívül alacsony lélekszámú horvátországi magyarságnak is anyanyelvén tanulnia. Ezzel a lehetőséggel azonban többen a tanintézményekkel kapcsolatos, sokszor súlyos kifogások miatt nem élnek. Az illetékesek pedig ezeket csak ritkán hárítják el, a legtöbbször a fülük botját sem mozdítják. Azt is tegyük hozzá, hogy ezen intézmények vezetői például – attól függetlenül, hogy a diákok száma egy-egy magyar iskolában a horvát iskolák diáklétszámának a negyedét sem éri el- kétszer annyit keresnek, mint Magyarországon egy orvos. Nemzetiségi iskola vezetőjének lenni nem csak egy munka a sok közül, hivatás és küldetés is (kellene legyen). Ha ezt valaki nem érzi, nem is érti, számos másik olyan tanintézmény is van a környéken, ahol állást lehet találni.
Másodszor: a horvátországi magyarok az önfeladás útjára léptek. Ilyen mértékű asszimiláció még a háborús időkben sem volt észlelhető. Ennek egyik oka a fent említett, száz sebből vérző magyar oktatás, amiért – de bizonyára nem csupán emiatt – horvát tannyelvű iskolába íratják a gyereket a szülők (sem Kórógyon, sem Laskón nem indul az idén magyar első osztály), majd harmadik okként a munkanélküliséget említhetjük.
Vegyük példának okáért azokat a munkahelyeket, amelyeknél fontos volna a magyar nyelvtudás, legalábbis elvárható lenne. Itt arra gondolok, hogy mi, kívülállók várnánk el, hogy olyanokat vegyenek fel, akik tudnak magyarul. Tudna-e nekem valaki olyan embert mondani, akit azért vettek fel az INA-hoz (amelyhez a MOL-nak van némi köze), mert beszél magyarul is? Én nem ismerek ilyent. És említhetnék magyar érdekeltségű bankot is, ha a nagy tőkével rendelkezők háza táján nézünk körül. De itt vannak a kisebb cégek is. Melyik magyarországi cég itt bejegyzett leányvállalatának van horvátországi magyar igazgatója? Édeskevésnek. Viszont titkárnők, alkalmazottak, akik kávét főznek, esetleg könyvelnek, meg persze az igazgató helyett ügyintéznek, mert ők beszélik az ország nyelvét, vannak szép számmal. Hát ez bizony nem valami komoly perspektíva egyetemet végzett magyarjaink számára, ugyebár?
Negyedszer: mit lát a fiatal? Acsarkodást, veszekedést, széthúzást, amiben ő nem szeretne részt venni (azt azért mindenki tudja, hogy nem csak a magyarok acsarkodnak és húznak százfelé). Azt látja, hogy nem a szakmaisága, rátermettsége dönt egy-egy állás megszerzésénél, hanem a politika, amely mélyen beágyazódott mindenhová, kiterjeszti befolyását szinte mindenre, és a legtöbb esetben döntéseiben nincs semmi ráció.
A mostani fiatalok kiábrándultak, nincs bennük küzdeni akarás, nem kitartóak, és nincs jövőképük. Sokan közülük már a középiskolát sem fejezik be. Azok, akik most elballagtak, középiskolát vagy egyetemet választottak, ki tudja, megállják-e a helyüket életük ezen sorsdöntő szakaszában? És mi lesz utána? Mert nem lehetünk álszentek, itt valami nagyon nem jól működik, itt nagyon nagy a baj. A felnövekvő generációk magukra találása, szülőföldjükön való érvényesülése attól is függ majd, meg tudnak-e az említett dolgokkal küzdeni. A rossz példa itt van előttük, vajon ők képesek lesznek-e majd változtatni? Ez bizony tőlük is függ.
