Jankovics Róbert: Sok szavazatra van szükségünk, erős mandátum kell Zágrábban

A választásokon minden magyar kérje a magyar szavazólapot

158

Munkatársunk Jankovics Róberttel, a horvát szábor magyar képviselőjelöltjével beszélgetett az április 17-ei parlamenti választásról, a 2020-as voksolás óta eltelt eredményekről a horvátországi magyar közösség szemszögéből.

KÖSZÖNET A BIZALOMÉRT!

– A magyar közösség egységét az is jól bizonyítja, hogy egy „jelöltpáros” mögé sorakozott fel a közelgő parlamenti választásra készülve. Ehhez az elmúlt négy év eredményei is hozzájárultak. Mit lehetne ezek közül kiemelni?

– Köszönet az aktivistáinknak és a sok-sok horvátországi magyarnak, aki aláírásával támogatta a jelölésünket. És köszönöm azt is, hogy az előző mandátumban is tagja lehettem a horvát törvényhozásnak. Négy évvel ezelőtt rekordnak számító 2807 szavazatot kaptunk, amivel erőteljesen képviselhettem a közösségemet Zágrábban, a jelentős eredmények eléréséhez ez is hozzájárult. Ha belelapozunk a 2020-as választási ígéreteinkről szóló füzetbe, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a többszörösét valósítottuk meg. Ki merem jelenteni, hogy az új Horvátország megalakulása utáni legjobb négy év volt közösségünk szempontjából. Ami a gazdaságot illeti, a HMDK Vidék- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáján keresztül mezőgazdászaink, vállalkozóink több mint 11,5 millió euró vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak. Ezt történelmi sikernek is nevezhetjük. Ezek a támogatások a családjainkhoz érkeztek, ez a megélhetéshez, az itthon maradáshoz járult hozzá. Emellett rendkívüli volumenű befektetések történtek, ami szakrális épületeink, templomaink felújítását is illeti. Magyar óvoda épült fel Pélmonostoron, Szentlászlón és Kórógyon. Ösztöndíjrendszert hoztunk létre a gyermeküket magyar iskolába írató szülők számára. Majdnem minden településen, ahol magyar közösség él, megteremtettük az egyesületek megfelelő működési feltételeit.
Ahol nem, ott is folyamatban vannak, gondolok itt Szentlászlóra, ahol épül a HMDK székháza és a Honvédők Múzeuma, vagy Vörösmartra, ahol a Magyarok Otthona épül, Pomerben pedig a Salamon Király Magyar Nyelvi és Kulturális Központ két új szárnnyal bővül. De azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy korábban soha ennyi magyar képviselő nem töltött be fontos tisztségeket Zágrábban, hogy ez így lehessen, bizony elég sokat kellett dolgozni. Ezek olyan mérföldkövek, amelyekre nagyon büszkék lehetünk, és mindent megteszünk azért, hogy ezt a szintet tartani tudjuk.

A LEADOTT SZAVAZATOK SZÁMA FOGJA MEGHATÁROZNI, MILYEN ERŐVEL TUDJUK MAJD KÉPVISELNI ÉRDEKEINKET A HORVÁT SZÁBORBAN!

SOK MUNKA VÁR MÉG RÁNK

– Bizonyára tartani kívánja ezt a megkérdőjelezhetetlenül magas szintet a következő négy évben is.

– Elsősorban további fejlesztéseket tervezünk. A már említett, folyamatban lévő építkezéseket szeretnénk befejezni. Emellett van egy nagy adósságunk, méghozzá a sport terén. A horvátországi magyarok nagy része – főleg a sportolni szerető fiatalok – nagy focirajongó. Egy teljesen új labdarúgó-akadémiát fogunk építeni Várdarócon, ezt közös forrásból, Magyarország és Horvátország támogatásával szeretnénk megvalósítani. Ez egy rendkívül értékes projekt lesz. Mindemellett a különböző területeken meglevő érdekképviseleteinket is meg szeretnénk tartani, ami nem csak a magyar parlamenti képviselőtől fog függni, akinek minél erősebb a mandátuma, annál jobban odafigyelnek a szavára, és persze az sem mellékes, hogy a nekünk megfelelő színezetű legyen a parlamenti többség, hogy az új kormány is partnerként viszonyuljon hozzánk.

AZÉRT VOKSOLJUNK MINÉL TÖBBEN, HOGY A SZAVAZATSZÁMMAL ERŐT, EGYSÉGET ÉS A MAGYAR ÉRDEKEK MELLETTI KIÁLLÁST DEMONSTRÁLJUK!

MINDENKI KÉRJE A MAGYAR SZAVAZÓLAPOT!

– Szavazópolgárokként nekünk is felelősségünk van abban, hogy mindazok a dolgok, amelyek egész közösségünk érdekeit szolgálják, létrejöhessenek. Mi a „feladata” most egy magyar szavazónak?

– A választásokat a választás napján lehet megnyerni. Tehát nekünk a választás napján, április 17-én elsősorban nagyon nagy számban részt kell vennünk a szavazáson. Most egy szerdai, de munkaszüneti napról van szó, tehát minden lehetőség adott ahhoz, hogy mindenki elmenjen szavazni. Minden horvátországi magyart arra kérek, hogy a szavazóhelyiségben kérje, követelje a kisebbségi, a magyar szavazólapot. Ennek eredményeképpen lehet erősebb Zágrábban az én legitimitásom, egyáltalán nem mindegy, hogy én ott milyen erővel rendelkezem, ez a szavazatok számától függ. Úgy érzem, hogy a magyar listára leadott voks biztos szavazat ilyen bizonytalan időkben is, hiszen megtapasztalhattuk, hogy amikor baj van, tulajdonképpen csak saját magunkra számíthatunk. Tegyünk meg mindent azért, hogy a következő négy évben is a nyertes oldalon lehessünk.