Idén is indul magyar nyelvtanfolyam Eszéken

40

Az eszéki magyar iskolaközpontban (HMOMK) idén is indul magyarnyelv-tanfolyam, a felnőtteknek szóló kurzusnak szeptember 30-án kezdődik az őszi etapja. Kezdők és haladók jelentkezését egyaránt várják.

Aki úgy érzi, hogy fejlesztené a magyar nyelvtudását, vagy van olyan ismerőse, aki szívesen belevágna abba a „kalandba”, amelynek a csodás anyanyelvünkkel való ismerkedés révén lehetne részese, azoknak az eszéki HMOM Központ megoldást jelenthet.Szaktanárokvezetésével 2018 óta szerveznek felnőtteknek szóló tanfolyamot évi két alkalommal, egyet ősszel, a másikat pedig tavasszal. A tanfolyamra teljesen kezdőket és nyelvtudással már rendelkező résztvevőket is várnak. A kurzus szintjei követik a nemzetközi nyelvelsajátítási kategóriákat, tehát A1, A2, B1, B2, C1 szinteken is lehet tanulni. A jelentkezéskor van mód egy rövid szintfelmérő kitöltésére, így a jelentkezőnek a leginkább megfelelő csoportot tudják ajánlani.

A HMOMK nyelviskolája több éve működik, több tíz hallgató kapott diplomát. A tanfolyam – 4 hónapnyi tanulás – a már említett nemzetközi szintezésben fél szint előrelépést jelent. A soron következő, őszi etapot szeptember 30-án indítják, az érdeklődők pedig szeptember 26-ig jelentkezhetnek a 031/328-699-es telefonszámon hétfőtől péntekig 8:00 és 15:30 óra között.