Vukovár – Hajdú Lajos igazi sportemberként jelenleg a kerékpározásnak hódol. Azonban nem fél a nagyobb távok megtételétől sem, hiszen még a tengerpartra is eltekert kétkerekűjén.
A legtöbb háztartásban van legalább egy bicikli, amelynek általában az a funkciója, hogy elmenjenek vele a boltba vagy tekerjenek egyet a környéken. Azonban nem sokan vannak, akik rászánnák magukat egy több száz kilométeres kerékpártúrára.
A vukovári Hajdú Lajos fiatalabb éveiben aktívan és profi szinten sportolt. Súlyemelésben országos bajnoki címet is szerzett. Mindez azonban a házasságkötés után háttérbe szorult, de a sport továbbra is az élete része maradt azzal, hogy a kevesebb időt és ráfordítást igénylő kerékpározás felé fordult.
Aztán a történet akkor fordult komolyabbra, amikor Lajos feleségével együtt az egészséges életmód jegyében eldöntötte, hogy hosszabb távokat tesznek majd meg. Hitelre vettek két sportkerékpárt, ami annak idején komoly befektetésnek számított. Mivel a feleség kórógyi származású, hetente legalább kétszer elkerekeztek Vukovárról a kis faluba. Mind hosszabb kerékpárutakra vállalkoztak, az egyik túra, amire különösen büszke, az a Vukovár-Balaton táv megtétele volt. Három napig tartott az út odafelé, három napot fürödtek, majd három nap hazáig. Összesen 700 kilométert tettek meg. Éjszakánként sátort vertek, majd reggel folytatták az utat.
Egy rostélyozás alkalmával merült föl a tengerparti túra ötlete
A tavalyi tengerparti biciklitúra ötlete egy rostélyozás alkalmával merült föl. A barátok kijelentették, hogy régen még meg lehetett ilyen távokat tenni, ma már azonban nem, nem mellesleg riportalanyomat féltették is az úttól, mondván, már betöltötte ötvenedik életévét. Ez azonban arra sarkallta Lajost, hogy bebizonyítsa, bizony elmegy ő a tengerre biciklivel. Nem sokáig várt a szervezéssel, két nappal később már készen állt a nagy útra. Mivel egyedül nem szeretett volna útnak indulni, sikeresen meggyőzte húszéves fiát, hogy kísérje el. Augusztus 24-én hajnalban Lajos fiával együtt neki is indult a nagy útnak. Ugyan megpróbálták csak a legszükségesebb felszerelést vinni, a pluszteher bicikliként még 40 kiló volt, ami egy több mint 500 kilométeres út esetén elég soknak számít. Lajos még néhány könyvet is bepakolt a nagy útra. Célt előre nem határoztak meg, úgy döntöttek, majd útközben kialakul. A GPS-t egy öreg országtérkép helyettesítette, amit csiptetővel rögzített a kormányra, valamint odakerült még egy notesz és egy toll is. Azonban már az elején
megjelent az első probléma is: kilyukadt Christian kerékpárjának a kereke. Sajnos a pumpa, amit erre az útra vettek, használhatatlannak bizonyult. Több különféle próbálkozás után ötórás késéssel indultak tovább. Érdekes módon ilyen problémával többet nem szembesültek az út hátralevő részén…
Az első napon összesen 120 kilométert tettek meg. Ahogy leszállt az este, egy faluba tértek be, ahol egy málnaültetvény mellett táboroztak le, és nekiláttak a vacsorának. Kicsivel később azonban megjelent a tulajdonos vadászpuskával a kezében, akinek, mint később kiderült, sokszor meggyűlt már a baja tolvajokkal, akik nem csak gyümölcsöt szüreteltek, de letörték az ágakat, vagyis komoly károkat okoztak. A tulajdonosnak a túrázók sietve megmagyarázták, hogy ők csak éjszakázni szeretnének a területen, és nem jelentenek veszélyt a málnásra. A tulaj később kávéval és pálinkával kínálta a különleges „vendégeket“, így a kellemetlenül induló helyzet barátságos csevegéssé alakult.
Negyven fokos hőségben tekerni
A túra idején igazi hőség volt, a negyven fokot is elérte a hőmérő higanyszála. A falusi temetőknél meg-megpihenve frissítették magukat az ottani kutak vizével. Ha olyan helyen jártak, ahol akadt patak vagy tó, meg is mártóztak a vízben. Összesen 230 kilométer volt már a hátuk mögött. Egy erdőben éjszakáztak. A fejük fölé egy ponyvát feszítettek, és a fáradtságtól gyorsan elaludtak.
A túra alatt kizárólag útszéli fák termését fogyasztották, almát, körtét, szilvát, valamint szőlőt. A 360. kilométer után a líkai főút mellett tértek nyugovóra. A negyedik napon vegyes érzelmekkel indultak tovább, nem tudták, hogy örüljenek a megtett kilométereknek, vagy féljenek a még előttük állóktól. „Csak” Gorski Kotaron kellett még „átverekedniük“ magukat. Már közel jártak a tengerhez, de még 60 km dombon felfelé való tekerés várt rájuk. Másnap megérkeztek Gornje Jelenjebe, ahol erős bóra fújt. Az út legjobb része innen következett: 26 kilométer lejtőn lefelé! Amikor először pillantották meg a tengert, megálltak egy pillanatra. Büszkék és elégedettek voltak, hogy mégis sikerült. Ekkor döntötték el, hogy a végső úti céljuk Krk szigete lesz. Még aznap elérték céljukat, és szintén egy erdőben vertek tábort. Az éjszaka azonban közel sem volt nyugodt. Éjfélkor hangokra lettek figyelmesek, valamint egyszer csak elemlámpák „kereszttüzében” találták magukat. Hegyi mentők voltak, akik egy turistát kerestek, aki eltűnt a hotelből. Miután továbbálltak, főhőseink épp aludni kezdtek volna, csakhogy újabb hangok riasztották őket. Egy csapat vaddisznó támadt rájuk, ők pedig fél órán keresztül probálták elkergetni őket. Végül sikerült, de ettől kezdve már nem tudtak visszaaludni. Kora reggel már csak két órányira voltak végcéljuktól, és hamar meg is érkeztek Krk városába.
Lajos és fia rendkívül büszkék arra, hogy sikerült megvalósítaniuk kitűzött céljukat, az átélt megpróbáltatásokra és kalandokra mindig emlékezni fognak.
