Zsófi közel másfél évtizedig élt együtt a férjével, aki azonban egy nap otthagyta őket, és ő magára maradt az ötéves kisfiával és a négyéves kislányával.
Tele volt aggodalommal, nem tudta, hogy mit tegyen és hogyan fogja ellátni, felnevelni a gyerekeket egyedül. De érezte, hogy előbb-utóbb meg fog birkózni a feladattal.
Eleinte szinte egyáltalán nem jutott ideje magára. Azonban a válás miatt nem omlott össze, nem is tudott vele foglalkozni. Gyorsan eltelt három év, és kezdett hozzászokni az új helyzethez, egyre könnyebben birkózott meg a mindennapi nehézségekkel. A gyerekek is megszokták, hogy apjuk már nincs velük. Mire iskolások lettek, egyedül anyjuk volt a mindenük.
Március 8-án egy kis ünnepségre került sor. A tanító néni köszöntötte az édesanyákat és méltatta mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket a gyerekekért tesznek. Arra kérte a gyerekeket, hogy az asztalról válasszanak egy-egy cserepes virágot az anyukáknak. Zsófi gyerekei, egymás kezét fogva, előre mentek, és mind a ketten kicsi, hervadt virágot választottak. Széles mosollyal nyújtották át őket. Zsófi örömmel fogadta, de nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg, miért éppen ezeket a virágokat választották. A kisfia félszeg mosollyal csak annyit mondott: „Azért, anyu, mert ezeknek a virágoknak rád van szükségük. Te fogod majd ápolni és nevelgetni őket, hogy újra virágozni tudjanak.”
Zsófinak eleredtek a könnyei, a gyerekek pedig átölelték. Soha ilyen szép ajándékot addig nem kapott. És csodák csodájára, pár nap múlva a virágok éledezni kezdtek Zsófi gondos ápolásának köszönhetően.
A gyerekek is szépen növekedtek. Nem szenvedtek semmiben sem hiányt. És elérkezett a ballagás napja is: anyjuk büszkén állt az első sorban, hogy elsőként gratuláljon fiának.
Ám a gyerekek váratlanul eltűntek, és egy elhanyagolt külsejű férfival – az apjukkal tértek vissza.
Zsófi döbbenten nézett a férfira, akiben már fel sem ismerte a gyerekei apját, aki
sikertelen házassága után hajléktalan lett. A gyerekek is csak véletlenül fedezték fel a tömegben.
– Anya, a te feladatod lesz apát újra talpra állítani – mondták a gyerekek. – Gondolj a hervadt nőnapi virágokra…
Zsófi erre nem tudott mit mondani, de érezte, hogy nem hagyhatja a férjét a kilátástalan helyzetében.
Nem várták meg az ünnepség végét sem, mert hirtelen fontosabb dolguk lett: újra kell teremteniük a családjukat anyjuk szerető gondoskodása mellett. Zsófi ebben a nem könnyű időszakban még erősebb lett, mert tudta, hogy csak az ő vasakarata és gondoskodó szeretete tudja helyreállítani a családi életüket.
Fáradhatatlan törődéssel ápolta most a kapcsolatukat, ugyanúgy, mint annak idején a nőnapi virágokat.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
