Példátlanul álszent, farizeus az a magatartás, amelyet a Magyar Egyesületek Szövetségének lapja, a Magyar Napló és a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ igazgatója, Kucsera Bandi az elmúlt hetekben tanúsít. Vádaskodnak, rágalmaznak, mivel bizonyára azt hiszik, az olvasók (arany)halak, amelyeknek a memóriája köztudottan rossz, és mindössze három másodpercig képesek tárolni az információkat.
Ám az emberek több helyről is tájékozódnak, és memóriájuk lehet, hogy nem mérhető az elefántokéhoz – hogy az állati hasonlatoknál maradjunk –, de azért nem is három másodpercig tart. És nem három hónapig, sem három évig.
Emlékezzünk csak vissza, mikor is lett nemzeti fontosságú intézmény a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, és mióta is részesül ilyen alapon támogatásban?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt, 2005-ben a magyar kormány úgy döntött, annak érdekében, hogy a legfontosabb határon túli magyar intézmények és programok ne függjenek az adott évi költségvetési alkuktól, de minőségi működést tudjanak biztosítani számukra, a Miniszterelnöki Hivatal kialakította a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét.
Ezekben az években, egészen 2010-ig, ezt a szerepet egyedül a pélmonostori Baranyai Júlia Népfőiskola és Tájház töltötte be, amely 7 millió forint támogatásban részesült évente. Az eszéki HMOM Központ ellensúlyozására a MESZ – az MSZP-SZDSZ-kormány segítségével – abban az időben létrehozta a Sztárai Mihály Oktatási Központot és a Baranyai Júlia Népfőiskolát. Ezek az intézmények 2005-től 2010-ig 76 millió forintot kaptak különféle programokra, valamint a népfőiskola alanyi jogon mint nemzeti fontosságú intézmény (évekig romos épület volt, csak 2010-ben nyitották meg) még 24,5 millió forint külön támogatásban is részesült: öt év alatt összesen 101,2 millió forintot, vagyis 2,4 millió kunát költött a szocialista-szabaddemokrata budapesti kormány a MESZ „oktatási intézményeire”, amelyekben horvát nyelven felnőttképzés folyt. Igen, jól olvasták, könyvelőket, zöldségtermesztőket képeztek, és angol nyelvtanfolyamot is indítottak. Ha nem volna szomorú, akár jót is nevethetnénk rajta.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének a Miniszterelnöki Hivatalhoz intézett, évente megismételt kérelme, mely szerint a HMOM Központot – az egyetlen olyan horvátországi intézményt, ahol magyarul folyik a középiskolai oktatás – minősítsék nemzeti fontosságú intézménynek, úgy pattant mindig vissza, mint a pingponglabda. Hogy volt ez lehetséges? – tették föl akkor is sokan a kérdést. Úgy, hogy Juhász Sándor, a MESZ elnöke, akik jelenleg a HMOMK igazgatóbizottságának is elnöke (2009-től), oroszlánként harcolt az ellen, hogy az eszéki magyar iskolaközpont nemzeti fontosságú intézmény lehessen. Ezt még a jobb érzésű MSZP-sek sem értették.
És most válaszolnék az írásom elején feltett kérdésre. Az eszéki magyar iskolaközpont azóta nemzeti fontosságú intézmény, amióta Fidesz-kormány van Budapesten (annak ellenére, hogy Kucserát Sója Dénes neveztette ki az intézmény élére, és az igazgatóbizottsági tagok is a MESZ-ből kerülnek ki: Juhász Sándor elnök, Kel József alelnök stb.).
2011-ben a központ és a HunCro Sajtó és Nyomdaipari Vállalat, 2012-ben és 2013-ban a központ és a magyar pedagógusfórum lett nemzeti fontosságú intézmény. Ezek után azzal vádolni a fórumot – amelynek a vezetői nem maguknak kérték az egész összeget, mint ahogy azt a MESZ tette évekig, hanem megfelezték a központtal –, hogy az „politikai színezetű”, és miatta nem kap a HMOMK több támogatást, kimeríti az arcátlanság és az álszent magatartás fogalmát.
De nem ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy a különféle, az intézmény magyar jellegét hathatósan erősítő tevékenységformák – magyar tévéstúdió, magyarigazolvány-iroda, a magyar oktatásban részt vevő diákok anyagi támogatásával foglakozó iroda stb. – kitessékelése az intézmény falai közül, az ott dolgozók között uralkodó letargikus hangulat, a diáklétszám drasztikus csökkenése mintha mind azt igazolnák, ez a vezetés azért van ott, ahol van, hogy egyszer és mindenkorra lekapcsolja a villanyt.
