Pécs – A Tengermelléki-Fennsíki Megyei Magyar Kisebbségi Önkormányzat képviselői, Viola Éva és Torić Valéria a hétvégén Pécsre látogattak, ahol a városnézésen túl a leendő együttműködést előkészítő megbeszéléseket is folytattak.
A rijekai székhelyű magyar kisebbségi önkormányzat küldöttsége a múlt hét végén Pécs város nevezetességeinek a megtekintése után megbeszéléseket folytatott a város polgármesterével, valamint a Pécsi Tudományegyetem munkatársaival.
– A város gyönyörű, rendkívüli módon élveztük az ott-tartózkodást, jártunk többek között a Zsolnay-múzeumban és a gyárban is. Megtisztelve éreztük magunkat, hogy a polgármester fogadott bennünket, akivel közös célokat fogalmaztunk meg. Szeretnénk létrehozni testvérvárosi kapcsolatot Pécs és Rijeka között, diákcserét szervezni, valamint színpadra állítani a Zrínyi 1566 című musicalt nálunk, Rijekában – számolt be lapunknak a sikeres látogatásról Viola Éva.
Emellett a Pécsi Tudományegyetem és a Fiumei Egyetem között már meglevő kapcsolat továbbfejlesztése is szerepelt látogatásuk programjában, ezt a célt szolgálta az egyetem Balkán Központ Fiume Munkacsoportjával folytatott megbeszélésük is.