Múlt szombaton, május 3-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a Vörösmarti Magyarok Otthona, amely a horvátországi magyar közösség legújabb ékköve. Az esemény nem csupán egy épület átadását jelentette, hanem a közösség összetartozásának és megújulásának szimbólumává is vált. A megnyitón elhangzott beszédek és a résztvevők lelkesedése is azt bizonyította, hogy a magyar kultúra és identitás továbbra is él a hajdani mezővárosban.
A megnyitóünnepség, amelyre összesereglett Vörösmart apraja és nagyja, a horvát és magyar nemzeti színű szalag átvágásával vette kezdetét, e szimbolikus aktus jól tükrözte a kulturális értékek összefonódását. Az ünnepségen Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, parlamenti képviselő, valamint Alen Tahiri, a horvát kormány Emberi Jogi és Kisebbségi Hivatalának vezetője mondott beszédet a zsúfolásig megtelt rendezvényteremben. Az esemény fényét a csúzai Csárdás táncegyüttes fellépése és Pinkert Anna éneke tovább emelte, akik műsorukkal a hagyományos értékek szépségét mutatták be.
E jelentős eseményen rész vett többek között Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Császár Zoltán, Magyarország eszéki konzulja, Vedran Kramarić, a Hercegszőlősi járás elöljárója, valamint Stojan Petrović és Ružica Batori, a Hercegszőlősi járás elöljáró-helyettesei.

Egy jelentős mérföldkő a helyi magyar közösség életében
A Vörösmarti Magyarok Otthona megnyitása jelentős mérföldkő a helyi magyar közösség életében. Az épület többéves előkészítő munka és beruházás eredményeként valósult meg, amelynek során a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a horvát kormány támogatása is hozzájárult a projekt sikeréhez.
– 2016-ban, amikor először kaptunk alkalmat vezetni a horvátországi magyar közösséget, az egyik határozott ígéretünk az volt, hogy minden működő magyar közösségnek, minden egyesületünknek megfelelő székházat fogunk biztosítani. Ezt már számos horvátországi magyar településen megvalósítottuk az utóbbi kilenc évben. Most sor került Vörösmartra is, ahol szerintem az egyik legpompásabb magyar házat sikerült felépítenünk – mondta Jankovics Róbert, aki hozzátette azt is, hogy a Vörösmarti Magyarok Otthonának projektje 2021-ben kezdődött, majd 2023-ban sikerült elnyerni a horvát kormány támogatását erre a célra. – Nagy öröm nekem, hogy ilyen sok vörösmarti elfogadta meghívásunkat a megnyitóra. Ez bátorítás számunkra, és megerősíti minden horvátországi magyarnak szóló üzenetünket: ahhoz, hogy minőségi életet élhessünk, nem kell elköltöznünk sem Eszékre, sem Zágrábba, sem Nyugat-Európába. A célunk az, hogy a jót idehozzuk. Ehhez minden körülményt megteremtettünk: műemlékvédelem alatt álló épületeink felújításával, magyar otthonok építésével, ösztöndíjakkal, munkahelyek teremtésével. Úgy érzem, a horvátországi magyarság mai helyzete jóval kedvezőbb, mint kilenc évvel ezelőtt volt. Ezért dolgozunk – fejtette ki a parlamenti képviselő.


A Vörösmarti Magyarok Otthona nem csupán épület: ez a helyszín találkozási ponttá válik, és olyan tér született, amely erősíti a nemzeti identitást, s ezzel egyidejűleg híd a kultúrák között, a horvát és a magyar közösség együttélését is támogatja. E ház megnyitása is azt bizonyítja, hogy a horvát kormány elkötelezett az ország mindegyik kisebbsége nemzeti, kulturális és nyelvi identitásának a megőrzése iránt.
– Ez egy nagyon szép közösségi ház, amely lehetővé teszi a magyar nemzeti kisebbség, és hiszem, hogy más közösségek tagjai számára is, hogy integrált módon dolgozzanak kulturális rendezvényeiken, megőrizzék kulturális identitásukat, nyelvüket, táncaikat és minden hagyományukat – mondta Alen Tahiri hivatalvezető, aki beszédében és lapunknak tett nyilatkozatában is elismerően szólt a horvát kormány által támogatott projektről.


A közösségi kapocs még erősebbé válhat
A megnyitóünnepség után mindenkinek alkalma volt bejárni a két épületből álló komplexumot, megnézni a helyiségeket.
– Nagy nap ez a mai számunkra. Az építkezés körvonalait látva én már akkor palotának, kultúrpalotának neveztem. Az épület multifunkcionális kialakítása lehetővé teszi, hogy minden egyesület és korosztály megtalálja benne a helyét, és közösen olyan programokat valósítsunk meg, amelyek visszahozzák Vörösmart hírnevét a színvonalas rendezvények terén – mondta Bisztricán Hajnalka, a vörösmarti József Attila Kultúregyesület elnöke.
Midlinszki István, a Baranyai Júlia Magyar Kultúregyesület elnöke elmondta, hogy eddig bérelt székhelyen működtek, ami számos nehézséget okozott a rendezvények szervezése terén. Az új ház lehetőséget teremt arra, hogy méltó környezetben dolgozhassanak, de arra is, hogy új programokat indíthassanak. Külön köszönetet mondott Jankovics Róbert parlamenti képviselőnek és a HMDK-nak, hogy ezt lehetővé tették számukra.
A közösségi események, mint például a telt házas magyar estek, már eddig is bizonyították a helyieknek a kulturális értékek, hagyományok iránti elkötelezettségét. Az új objektum lehetőséget teremt arra, hogy ezek a rendezvények még színvonalasabb környezetben valósuljanak meg, erősítve ezzel a közösség identitását és összetartozását. A Vörösmarti Magyarok Otthona tehát nemcsak egy új épület, hanem a helyi magyar közösség megújulásának és megerősödésének jelképe is.







