Rita alig volt tizenöt éves, amikor elkerült a családi háztól. Középiskoláját bentlakó diákként végezte el a közeli városban. Egyetemistaként még távolabb került a szüleitől. Megszokta, hogy egyedül gondoskodik magáról, és nem szorul senki segítségére.
Nagyon jó állása volt, a fizetése is magas volt, így lakást is tudott venni, és kényelemben élt.
Már negyvenhét éves volt. Elgondolkodva nézte magát a tükörben. Szép nem volt, alakja se ideális, egyszerű szürke egérnek érezte magát. Soha nem vágyott család után, udvarlói nem voltak, senki nem kérte még meg a kezét. Idős szüleit is évente egyszer ha meglátogatta. Egyetlen gyerek volt, se testvére, de a közeli rokonait is alig ismerte.
Rádöbbent, hogy ennyi éven keresztül valójában senkije se volt. Próbált erre egyelőre nem gondolni, inkább nekiállt átrakni a mélyhűtőjét. Egy dobozba tette a már régóta tárolt húsokat, és indult a kukához. Észre sem vette, hogy egy kisfiú követi.
– Nekem adná az eldobásra szánt holmiját? – szólította meg a fiú, olyan hat-hét éves körüli lehetett.
– Hát, ha hasznát vennéd, fogjad – mondta Rita.
A szomszéd fiú volt, akit már látott néha az anyjával. Rájött, hogy még a szomszédjait sem ismeri.
Látta, hogy a fiú, magához ölelve a dobozt, fut a házukhoz. Rita megfordult és hazament. Valahogy nem ment ki a fejéből ez a gyerek. Soha nem érzett együtt másokkal, segítőkész se volt, de most valami mégis megérintette a szívét.
Fogta a hűtőszekrényben lévő élelmet, és elindult a fiú háza felé. Félénken nyitotta ki az ajtót, hiszen alig járt valakihez, és most egy idegen ház küszöbén állt.
Szerény, de tiszta kis lakás fogadta. Az anya az ágyban feküdt, a kisfia éppen a borogatást cserélte a homlokán. Rita, megütközve a látványtól, mindjárt felajánlotta a segítségét. Mentőt hívott. Az orvos a vizsgálat után rengeteg gyógyszert írt ki. Rita gondolkodás nélkül szaladt a patikába. Útközben gyümölcsöt, sőt egy kis játékot is becsempészett a csomagba. Sietve indult vissza. Az anya hálásan fogadta a segítséget, és bevallotta, hogy neki pénze sem lett volna élelemre, de arra sem, hogy kiváltsa a gyógyszereket. Hetek óta betegeskedik. A munkahelyét is elveszítette. Senkire nem számíthat, egyedül a kisfia az ápolója.
Rita aznap éjjel még aludni sem tudott. Nem ment ki a fejéből a kis csonka család keserves sorsa.
Másnap megint elindult bevásárolni. Élelmet, ruhaneműt is vett a fiúnak és az anyjának is. Boldogan nyitotta rájuk az ajtót. Mintha azok is jobb állapotban lettek volna, mert egyfajta biztonságérzetet keltett bennük Rita.
Mindennapos lett ezentúl a látogatás. Arra gondolt, oly sok év múlt el úgy, hogy valakivel törődött volna. Csak halmozta a pénzt, nem gondolt senkire, nem szeretett senkit. Az új helyzetben valahogy értékesebbnek, fontosabbnak érezte magát. Nem amiatt, hogy valakinek pénzt adott, hanem azért, hogy szeretetet és törődést tudott nyújtani. Büszke lett magára.
Szüleit is kezdte gyakrabban látogatni.
Soha nem gondolta volna, hogy ez a vadidegen kisfiú fogja rádöbbenteni addigi önző életére.
Hálás volt ennek a kis családnak, hogy szívét melegség öntötte el, ha az emberekre gondolt. Teljesen megváltozott, megváltozott az életvitele is. És nem volt többé kis szürke egér.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
