Forradalmi ötlet a vendéglátásban

494

Kedves Olvasó, kávézott már lószállító kocsiban? Ha nem, ezentúl megteheti, mégpedig Ács Rapčan Marijana guruló kávézójában, a Horse Boxban, a vinkovcei Eohippus Lovas Klub udvarán vagy a környék nagyobb rendezvényein.

Ács Rapčan Marijana idestova tíz éve vezeti a vinkovcei Ács-tanyán működő Eohippus Lovas Klubot. A birtokon az évek során rengetegen megfordultak, ám a klub nem foglalkozik vendéglátó tevékenységgel, így mindeddig nem tudták teljesen kielégíteni látogatóik igényeit. Marijana és családja ezért úgy döntött, hogy komolyabban belevág a vendéglátásba, hogy kihasználja ezt a piaci rést. Kezdetben csupán egy kis kávézót szerettek volna kialakítani a tanyán, ám Marijanának ekkor forradalmi gondolata támadt. Az ötlet az volt, hogy egy lószállító kocsit alakít át mobil kávézóvá, ami, mint kiderült, eddig másnak nemigen jutott eszébe, legalábbis itt, Horvátországban nem.

Ács Rapčan Marijana

– Úgy gondoltam, hogy sokkal hangulatosabb lenne valami olyan vendéglátó egységet működtetni, aminek köze van a lovakhoz, hiszen úgyis a tanyánkon szeretnénk üzemeltetni. Ekkor jutott eszembe, hogy van egy régi lószállítónk, amit tökéletesen át lehetne alakítani egy guruló kávézóvá – mondja Marijana, hozzátéve, hogy akkor még nem is sejtette, mennyi adminisztrációval és nehézséggel jár majd az üzlet beindítása.

Nem volt olyan egyszerű, mint elsőre hitték

A szokatlan üzleti ötlet rendesen próbára tette a horvát bürokráciát, melynek bugyraiban jó pár hónapot vesztegelt a Horse Box, azaz „lódoboz” nevet viselő projekt. Mint kiderült, nem volt még arra példa Horvátországban, hogy valaki egy állattenyésztésben használatos eszközt szeretett volna átalakítani vendéglátásra.

– A legtöbb problémát az jelentette, hogy a hivatalok nem tudtak mit kezdeni az ötletünkkel. Senki sem tudta, hogy milyen engedélyeket kell beszereznünk, rengeteget kilincseltünk, sokszor felesleges dokumentumokért álltunk sorba, így hát csak hosszú hónapok után tudtunk egyről a kettőre jutni, és megkezdeni az utánfutó átalakítását. Persze az sem ment könnyen, kilenc vállalkozó utasította vissza a felkeresésünket, míg végre találtunk egy olyant, aki hajlandó volt átalakítani a kocsinkat –  panaszolta némiképp csalódottan a fiatal üzletasszony. 

A vendégek imádják

A Horse Box hosszú kálváriája szeptember közepére oldódott meg, mikor is a kocsi végre megnyithatta oldalait. Jelenleg minden nap reggel 8-tól este 8-ig üzemel a klub udvarán, de alkalmanként a terepen is találkozhatunk a guruló kávézóval, hiszen az gyakorlatilag percek alatt működésbe hozható akár a semmi közepén is, mivel a vizet tartályokból nyerik, az elektromos áramot pedig áramfejlesztők biztosítják.

– Amint megnyitottunk, szinte azonnal elleptek minket a vendégek, aminek nagyon örülünk. Számos rendezvényre is meghívtak már, ezeknek igyekszünk eleget is tenni, hiszen nagyon mobilisak vagyunk. A hétvégén Vinkovci város központjába települtünk ki, de az ősz folyamán szinte minden nagyobb eseményen ott leszünk, télen pedig a tervek szerint a fiumei adventi vásáron is megjelenünk – tudtuk meg a tulajdonostól, aki elárulta, hogy már egy másik kocsi beüzemelését is tervezik.

Egyedülálló ötletét Vukovár-Szerém megye is értékeli, és őt fogja jelölni az év üzletasszonyának a vidékfejlesztés területen elért eredményéért.

A Horse Box kialakítását és beüzemelését a HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiája alapján az Economica Hungarica alapítvány által kiírt startup-pályázat támogatta.