Európa napja Eszéken (is)

249

Mi is az az Európa-nap, és hogyan került be a köztudatba, kérdezhetnénk?

1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter azt javasolta az első és második világháborúban egymás ellen harcoló európai országoknak, hogy szén- és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá. Francia- és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt a felhívásra, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén- és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként szoktak emlegetni. A kormányfők 1985-ös milánói találkozójukon elhatározták, hogy „EURÓPA NAPja”-ként fog bekerülni ez a nap a köztudatba, mely minden tagország állampolgárához szól. Valójában ez a nap nem csak az alapító országok állampolgárait, de az összes tagországét érinti, hiszen mindenki, aki demokratikusan választja a belépést, elkötelezi magát a békeprogram, szociális fejlődés, gazdasági fejlődés és szolidaritás alapgondolatai mellett.

Magyarország 2004. május 1-jén csatalakozott az Európai Unióhoz, és 2011. január 1-jén vált az Unió soros elnökévé. Egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Horvátországot hozzásegítse a mielőbbi tagsághoz.

Magyarország soros elnöksége alkalmából a vele szomszédos hét ország hét városába „exportálta” az Európa-napot. Eszéken kívül a következő városokról van szó: Sepsiszentgyörgy (Erdély), Magyarkanizsa (Vajdaság), Nagyszőlős (Kárpátalja), Lendva (Mura-vidék), Párkány (Felvidék és Alsó- és Felsőőr (Burgenland).

A 2011. május 8-i Európa Nap helyszínei tehát a fent említett városok, és bennünket az eszéki helyszín az, ami igazán érint. A nagyszabású rendezvényt, amely nyolc országban zajlik majd egyszerre, és központja Budapest lesz, a Duna Televízió is élőben közvetíti. A lebonyolítással megbízott szervezet a HMDK, míg a Duna TV itteni partnerei, társszerkesztői a HunCro munkatársai lesznek.

A programok a Szentháromság téren, az Óvárosban folynak majd. Zsibvásárral, vagyis régiségvásárral kezdődik, amelyen keresztül bemutatják Eszék város történelmét. De lesznek kézművesek, képzőművészek is a téren. Horvát Ilonka bemutatja halpaprikásfőző tudományát, de čobanac (gulyásleves) is rotyog majd a bográcsokban. Bemutatkoznak a helyi magyar és horvát nemzetiségű borászok, közben a színpadon hagyományőrző egyesületek váltakoznak majd. Ahol a nyelv szerepet játszik, ott horvátul és magyarul is beszélni fognak. A rendezvényt Eszék polgármestere, Krešimir Bubalo nyitja meg. A nap végén Miroslav Škoro énekel. Történik mindez a horvát-magyar barátság jegyében, Európa napján, a csatlakozás reményében, május 8-án.

Akinek nem áll majd módjában az eszéki programokra eljönni, a Duna Televíziónak köszönhetően kísérheti figyelemmel az eseményeket, azzal az előnnyel, hogy a többi város Európa-napját is láthatja.