Erre (is) figyeljünk, ha autópályán utazunk

0
10

A horvát autópályák használata nem olcsó, de ha nem vigyázunk, még a kelleténél is többet fizethetünk. Érdemes hát odafigyelni egy igen fontos apróságra.

Széles körben ismert tény, hogy a horvát autópályák használati díja igencsak borsos. Eszéktől Splitig például 330 kúnát kérnek el az üzemeltetők az úthasználatért. Utazásunk viszont ennél jóval drágább is lehet, főleg akkor, ha olyan figyelmetlenek vagyunk, mint az a vinkovcei autós, aki nemrég a horvát sajtóban is hangot adott felháborodásának. A történet szerint Ivan Landeka Fiuméből (Rijeka) utazott Zágrábba, de útközben elhagyta a fizetőkapunál kapott kártyáját, ezért a fővároshoz érve nem tudta igazolni, hogy hol hajtott fel a sztrádára. Az érvényes szabályok szerint ezért az adott úton megtehető legnagyobb távolság kétszeresét számlázták ki neki. Ez az ő esetében a Zágráb és az A1-es autópálya legdélibb, Bosiljevo mellett található lehajtója közti 484 kilométeres szakasz útdíjának kétszeresét jelenti, ami 464 kúna. Az eset azért is keltett nagy felháborodást, mert a rendszer már egy ideje nem csak papír alapon működik, a felhajtáskor a kapunál ugyanis a számítógép regisztrálja az adott jármű rendszámát, ezért elvileg megállapítható lenne, hogy hol hajtott rá az illető a pályára. Ennek ellenére a gyakorlatban nem ellenőrzik ezt, csupán büntetnek. 

2020-ban 43 millióan használták a horvát autópályákat, és mindössze 5600 esetben fordult elő olyan, hogy valaki elveszítette a felhajtáskor kapott bizonylatot. Az autópálya kezelője arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben kifizetjük a büntetést és később megtaláljuk a bizonylatot a táskánk mélyén, akkor fellebbezhetünk, és visszakapjuk a pénzünket. Érdemes hát jól vigyázni a mágneses cetlire, amit utazásunk elején kapunk, ha nem akarunk pórul járni.

- Reklám -