Zoltán és Ildi még a főiskolán ismerkedtek meg, és egyből fellobbant köztük a szerelem. A heves érzelmek mellett a menekülés közös vágyát is felismerték egymásban.
Ildi nem jött ki az anyjával, Zoltán meg az apjával.
Menekültek otthonról, és egymásba kapaszkodva akarták fölépíteni közös jövőjüket. Azzal azonban nem számoltak, hogy milyenek is a hétköznapok.
Sok-sok vita árán aztán hitelből lakást vettek. A kényelmük ugyan meglett, de valahogy semmiben sem egyeztek, még abban sem, hogy milyenre fessék át a falakat. Máshogy szerették a szabadidejüket eltölteni. Azon is vitatkoztak, hogy a tévé melyik műsorát nézzék.
Néhány év alatt eljutottak odáig, hogy okosabb volna külön folytatni.
Közben kiderült, hogy Ildi terhes. Ennek nagyon megörültek. Ez a gyerek az ég ajándéka, talán kapnak még egy esélyt a sorstól, hogy a kapcsolatuk rendbe jöjjön – gondolták mindketten.
Lelkesen tervezgettek, megvették a kiságyat, a csilingelő körjátékot, neveket keresgéltek, mosolygós csillagokat rajzoltak a gyerekszoba mennyezetére. Kéz a kézben várták az áldást.
De az első év közös öröme után elkezdtek veszekedni, majdnem a semmin, folytonossá vált a feszültség.
Végül úgy döntöttek, hogy feladják és szétköltöznek. Ildi és a gyerek a lakásban maradt, Zoltán albérletbe költözött.
A válás normális hangulatban zajlott, gyorsan megegyeztek. Zoltán az elvált apáknak járó szokásos, kéthetente esedékes láthatást kapta, de Ildi biztosította, hogy bármikor elviheti a gyereket.
Amilyen kellemes volt az elválás, olyan kínkeserves idő következett Zoltán számára. Rájött, hogy az albérletet és a tartásdíjat nem tudja egy fizetésből finanszírozni. De ott volt még a ki nem fizetett hitel is. Így kénytelen volt pluszmunkákat vállalni, hétvégéken is dolgozott. Vasárnapra már olyan fáradt lett, hogy nem tudott mást, csak bedőlni az ágyba és aludni. Szórakozás? Ismerkedés? Mikor?
Hiába hívták a barátai, neki pénzt kellett keresnie.
Mivel állandóan dolgozott, egyre kevesebb idő maradt a gyerekére. Előfordult, hogy láthatáskor bébiszittert fogadott, mert egész nap és még éjjel is dolgoznia kellett. Már alig ismerte a gyerekét, semmilyen szülői viszonyt nem tudott vele kialakítani.
Zoltán elmagányosodott. Nem tudta elfogadni, hogy ilyen irányt vett az élete – mintha büntetve lenne. Pedig hogy szeretett szórakozni, élhetne úgy, mint bármelyik fiatalember, de hát ő elvált apa volt, és hirtelen tíz évet öregedett.
Ha újra kezdhetné, teljesen másképp csinálná. Meggondolatlan volt és felelőtlen. Otthonról elmenekülni házasság nélkül is lehetséges lett volna. De hiába a sötét gondolatok. Persze nem csak rajta múlt. Nem kíván senkinek hasonló helyzetet, ezért azt tanácsolja: gondolja végig mindenki a terveit, de semmi esetre se vállalja az elvált apa szerepét.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
