Emma és István egy baráti társaságban ismerkedtek össze. Mondhatni azt is, hogy szerelem volt első látásra. Két hétig tartó találkozgatások után István Emmához költözött. Addig az anyjával élt, aki mindent megtett azért, hogy szép gyermekkora és gondtalan legényélete legyen.
Mint később kiderült, ez együtt járt a teljes kiszolgálással is. Ő pucolta István cipőjét is, aki egy szöget sem tudott beverni a falba.
Kedvenc időtöltése a tévézés és az olvasás volt. Emmának kezdetben tetszettek az esti felolvasások egy-egy könyvből. Imádta a csendes esti órákat.
De reggel hatra járt dolgozni, előtte persze mindig elkészítette István reggelijét, aki nem dolgozott, de azt mondta, hogy hamarosan munkát fog keresni.
Ennek már két éve. Otthon soha semmilyen munkából nem vette ki a részét, még akkor sem, amikor Emma a fűnyíróval próbálta rendbe tenni az udvart. Munka után jött a bevásárlás, mert bizony István mindig finom fogásokra tartott igényt.
Cipelte a csomagokat. Könyökével nyitotta az ajtót, a lábával rúgta be. Először el kellett mosogatnia, hogy hozzáférjen az edényekhez.
Mire kész lett a vacsora, István már az asztalnál ült. Mindig meg volt elégedve párja „teljesítményével”. Evés után már ült is vissza a kanapéra, mert kezdődött valamilyen mérkőzés. Emma hullafáradtan került ágyba.
A rezsiköltséget is ő teremtette elő. Hiába osztott-szorzott, egyik fizetéstől a másikig tudott csak gazdálkodni.
Kénytelen volt azt mondani Istvánnak, hogy nézzen munka után, mert nehezen jönnek ki egy fizetésből. István újból csak ígért, de nem állt munkába. Képtelen lett volna változtatni az életformáján.
Emma mindemellett szerette Istvánt, annak ellenére is, hogy az nem volt hajlandó elmenni vele az anyakönyvvezetőhöz.
De lassan betelt a pohár. Az utolsó cseppet az jelentette, amikor István arra kérte, hogy pucolja már meg az ablakot, mert nem kap elég fényt az olvasáshoz.
Emma úgy érezte, mintha egy furcsa álomból ébredt volna fel hirtelen. Elillant a szeretetérzése is.
Még soha nem volt ilyen határozott: Istvánt megkérte, hogy egy órán belül csomagoljon össze, és menjen vissza az anyjához. Ő addig járt egyet, de a könnyeitől lépni is alig tudott.
Mire visszaért, István tényleg elhagyta a házat. Szomorúság tört rá, ugyanakkor tudta, hogy ilyen kapcsolatra nincs szüksége. Bármennyire is nehezére esett elfogadni, hogy István nem lesz többé mellette, azzal is tisztában volt, hogy a férfi nem volt igazi társ, olyan, akivel közös jövőt lehetett volna tervezni.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
