Nem halasztja el a horvát kormány a kétnyelvűség bevezetését Vukováron annak ellenére sem, hogy szombaton mintegy húszezren tüntettek a szerb nyelvű cirill feliratok megjelenése ellen a Duna-parti városban.
A Jutarnji list című napilap értesülései szerint a kormány elvárja, hogy – a korábbi bejelentéshez híven – az állami hivatalok és intézmények a városban a hónap folyamán kifüggesszék a cirill betűs táblákat. Vagyis csak azok, ugyanis a kétnyelvűséget fokozatosan vezetik majd be a nyilatkozatok szerint. A lap szerint a horvát külügyminisztérium úgy véli, hogy a kétnyelvűség miatt kirobbant vitának nem lesznek nemzetközi következményei. Horvátország várhatóan július 1-jén válik az Európai Unió teljes jogú tagjává. Diplomáciai körökben úgy ítélik meg, hogy a probléma még akkor sem befolyásolná a csatlakozási felkészültségről szóló jelentést, ha rövid időre elhalasztanák a törvény gyakorlati alkalmazását – közölte a Jutarnji list.
Tehát a törvény kötelez. Én, mint törvénytisztelő polgár, elfogadom ezt. De vajon igazságos is? Ha erkölcsi szempontból közelítem meg, nem biztos, főleg Vukovár esetében nem, de az sem biztos, hogy ezt nekem kell eldöntenem. A törvény az törvény – igen ám, de akkor miért nem vonatkozik mindenkire? A vukovári „eset” kirobbanása kapcsán végig ott motoszkált bennem a kérdés: amikor ugyanennek a törvénynek a gyakorlati alkalmazásáról volt szó a két magyarlakta járás magyar falvainak a kétnyelvűségét illetően, sem a horvát kormány, sem a hivatalok, sem a szerbek nem mozdították a fülük botját sem.
A szerb kisebbség Vukovár esetében azt kéri, sőt követeli, hogy a horvát kormány tartsa be a saját maga alkotta törvényeket, és egyfajta lojalitást vár a többi kisebbségtől is ebben a kérdésben.
Eszék- Baranya Megye Magyar Kisebbségi Tanácsa, valamint a két „magyar” járás, a Bellyei és a Hercegszőlősi kisebbségi tanácsai (önkormányzatai) ugyanezért a jogért szálltak síkra majdnem egy évtizeden át néhány esztendővel ezelőtt. Ugye emlékeznek még, hogy a Hercegszőlősi járás magyar nemzetiségű elöljárója évekig nem volt hajlandó elrendelni, hogy a magyar települések helységnévtábláira magyarul is kiírják a neveket? És ugye arra is, hogy kik támogatták ebben az elöljárót? Ugyanannak a szerb politikai pártnak a képviselő-testületben ülő tagjai, amely most Vukováron szerb cirill betűs feliratokat követel. Ez ám a fordulat!
Ismét el kell mondanunk, hogy a magyar kisebbségi tanácsok számtalan levelet és kérelmet juttattak el a különböző illetékes hivatalokhoz a kétnyelvűség és a be nem tartott törvények okán, amelyekre egyetlen válasz sem érkezett az évek folyamán. Sőt az anyaország sem sietett a segítségünkre, de hát tudjuk, hogy a szociálliberális kormányoknak mindig fontosabb volt a jószomszédi viszony, mintsem hogy a magyar kisebbség jogait követeljék egy adott ország vezetőitől.
Vagyis a mi esetünkben eszébe se jutott senkinek, hogy betartassa a kormánnyal saját alkotmányerejű törvényét, míg a szerbek esetében fel sem merült senkiben, hogy nem kellene betartani a meghozott törvényt. Vajon mivel különbek az ő jogaik, mint a mieink? Elgondolkodtató ez a kettős mérce, és ezek után a szerbek mostani követeléseinek az etikai vonatkozásai is.
