Emmáék már húszéves házasok voltak, és ennyi idő alatt, mint a legtöbb feleségnek, neki is megfordult a fejében, hogy mi lesz, ha a férje elhagyja egy fiatalabb nőért, de gyorsan elhessegette a gondolatot.
A gyerekek születése után a teste is megváltozott, pedig mindig sokat adott a külsejére. Ennyi év után csak arra gondolt, hogy a belső énje a fontos, hiszen csak a családjának él, még akkor is, ha néha elhagyja az önbizalma.
Mit ad a sors, mégis bekövetkezett a nem várt fordulat. Az egész elképesztően sablonosan kezdődött. A férje hirtelen sokáig dolgozott, sokat telefonozott, és amikor megcsörrent a készülék, mindig azonnal kiment a szobából.
Kevés figyelmet szentelt a családjának. Mindennaposak lettek a hangulatingadozások, ingerlékeny lett, amikor a hétvégére családi programot szerveztek. Aztán nyíltan előállt azzal, hogy ő válni akar. Nem sokkal később bejelentette, hogy összeköltözik a barátnőjével. Emma számára azonnal összeállt a kép, rájött, hogy mindvégig viszonya volt.
Érthető módon egy fiatal, csinos nőt látott a kapcsolat mögött. Ám kiderült, hogy a szerető akár a kamasz gyerekei nagyanyja is lehetne.
Emmánál 15-16 évvel is idősebb volt, így nem érezte úgy, hogy őt félredobták. A férjével az történt, hogy olyan boldogtalan volt a házasságában, hogy semmilyen családot nem akart… Elege lett a kötelezettségekből. Keresett magának egy idősebb nőt, aki már felnevelte a saját gyerekeit, így még véletlenül sem akart tőle gyereket.
Emma belenyugodott a válásba. Miután a férje eltűnt a szeretőjével az életükből, ő is arra jött rá, hogy boldogtalan volt. De felrúgni a közös életüket nem tudta volna a családért érzett felelősség miatt.
Ő szívvel-lélekkel anya lett, és igyekezett jó feleség is lenni. Most már csak anya volt, és semmiért a világon nem hagyta volna el a gyerekeit.
Amikor kigyógyult a kezdeti sokkból, lassan elkezdte érezni, hogy az élet szép. Fogyókúrázni kezdett, konditerembe járt, sőt a ruházatát is megújította. Visszatért az önbizalma, és ha nehéz is volt a gyerekekkel, a mindennapos gondokkal való küszködés, mégis valahogy sokkal könnyebben fogadta a problémákat, és mindig arra gondolt, hogy a nehézségek együtt járnak az élettel, és ha ezek megoldódnak, az csak annyit jelent, hogy élünk, ami nem is olyan rossz.
Érdekes módon a gyerekek soha nem emlegették apjukat, nem is hiányolták. Nem azt szégyellték, hogy a szüleik elváltak, inkább azt, hogy apjuk olyan párt választott, aki a lába nyomába sem léphet az anyjuknak.
Vidám, boldog családdá váltak. Nem volt apai szigor, elmúltak a feszültségek. Anyjuk a kamaszkori gondjaikat is könnyedén kezelte. Tehát egy „csonka” család is lehet boldog, ha szeretettel viszonyulnak egymáshoz. Annak az az élete viszont, aki nem ölelheti keblére a gyerekeit, nem lehet teljes.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
