Ágiék már nyolc éve házasok, de az anyósa a mai napig nem törődött bele, hogy éppen ő él a fiával.
„Édes kisfiam!” – minden telefonhívás így kezdődik.
Amikor Ági meghallja, már kirázza a hideg.
„Hogy vagy, drága kisfiam? Eszel rendesen, édesem, van rendes ruhád?” Ezen a ponton még el is sírja magát. A telefon általában kihangosítva az asztalon van. Férje nem is tud válaszolni, hiszen nincs is mikor a rázúduló kérdések miatt.
Amikor az első gyereküket várták, elutaztak hozzájuk pár napra. Már a második napon az anyós zokogott, mivel a fia elköltözött tőle. Még az unoka jövetele után sem nyugodott meg. Aztán sorra jöttek a gyerekek, de a mama csak röpke látogatásokat tett, mert a gyerekek úgymond túl hangosak, neveletlenek. Bezzeg az ő fia milyen jó gyerek volt, vele soha nem volt baj…
Két nap múlva már utazott is haza, mert nem tudta elviselni a boldog csacsogást.
Pedig mindenki a kedvében akart járni. Már a gyerekek is lábujjhegyen jártak, csak hogy a mama tudjon pihenni. Néha átrakta a menye szekrényét és sírógörcsöt kapott, hogy neki milyen szép ruhái vannak, a kisfiának meg alig jut néhány ing a zakójához.
Ha pedig nem találkoztak, már csörgött a telefon, és azt panaszolta, hogy senki nem érdeklődik felőle. Miért is kellett a fiának elköltöznie otthonról…
Áginak tényleg áldott jó férje volt, és a gyerekekkel kiegészülve nagyon boldogok voltak. Meg volt elégedve az életével, csak az a fránya telefon ne csörögne olyan gyakran.
Ha néha találkoznak, simogatja, ölelgeti, puszilgatja a férjét, mint egy gyereket. Ez már a drága kisfiának sem tetszik, de ezt a mama nem érti meg. Milyen sovány szegény. Fáradt, betegre hajtja magát a családjáért. Ugyan meddig bírja ezt az én kisfiam? – gondolja.
A gyerekek is csak követelőznek, és Ági is túl sokszor jár fodrászhoz. Ezeket az igényeket nem lehet győznie egy férfinak, ha egyáltalán annak nézné, mert még mindig „az én drága kisfiam” vállát nyomja a sok teher.
Ha egy kicsit leintik, még meg is sértődik. Akkor egy időre elhallgat a telefon. De nem sokáig, mert, mintha mi sem történt volna, újra hívja a fiát. Nem érdeklődik még a gyerekek iránt sem, csak sorolja, hogy ki halt meg a környéken, ki kivel veszett össze. Persze mindezt nem kellene elmondania, ha a fia nem költözött volna el, a telefonszámlája is kisebb volna.
Szerencsére a drága kisfia már gyermekkorában megszokta ezt a zsarolást. Lelki terrorban élt. Valahányszor el akart menni otthonról valahova, az anyja sírva marasztalta, hogy mi lesz ővele, meg fog halni, és ha rosszul lesz, ki veszi észre? Akárhol volt, mindig furdalta a lelkiismeret, ezért inkább hazament.
Amikor Ágit megismerte, úgy gondolta, mellette megtalálja lelki nyugalmát. Tökéletes családi életet éltek, csak a mama próbálja még mindig megkeseríteni az életüket. De nem hagyják magukat, ha nehezen is, de túlteszik magukat a dolgon.
Hogy mindeközben hol van az após? Lelki terrorban éli mindennapjait a drága mama „semmirekellő férjeként.”
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
