Decembertől van ügyfélfogadás az eszéki magyar főkonzulátuson

325
DE-Blasio-1

Szeptember 3-án Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Joško Klisović horvát külügyminiszter-helyettes adta át az eszéki magyar főkonzulátus épületét. A külképviselet berendezése, a műszaki feltételek megteremtése a napokban fejeződött be, így december 2-ától már várja ügyfeleit.

Hétfőtől újra működik az eszéki magyar főkonzulátus. A külképviselet közleménye szerint hétfőn, kedden és csütörtökön van ügyfélfogadás.

De Blasio Antonio főkonzul lapunknak úgy nyilatkozott, hogy szerdánként továbbra is kihelyezett fogadónapokat tartanak.

– Ezek eddig nagyon jól működtek a HMDK bellyei székházában. Tervezzük, hogy más helyszínen is tartunk majd hasonló fogadónapokat, a külképviselet egész kerületét le szeretnénk fedni, egészen Csáktornyáig (Čakovec). Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy azok számára is elérhetők legyünk, akiknek egyébként körülményes lenne a beutazás Eszékre – hangsúlyozta  a főkonzul.

A főkonzul azt is hozzátette, legfontosabb feladatuk a magyarsággal való foglalkozás, törődés, beleértve a honosítást is. Az egyszerűsített honosítási kérelmeket továbbra is előzetes időpontfoglalás alapján tudják majd benyújtani az érdekeletek. Ezenkívül az üzleti, a turisztikai, a kulturális és az oktatási kapcsolatok és együttműködés kialakítását is segíteni fogja a külképviselet.

 

Elérhetőségek:

Magyarország Főkonzulátusa

Cím: 31 000 Osijek, Vijenac Ivana Mažuranića 3., Horvátország

Telefon: +385-31-200-427

+385-31-200-525

Telefax: +385-31-200-784

E-mail: mission.esk@mfa.gov.hu

 

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő:             13.00-16.00

Kedd:              9.00-12.00

Szerda:           kihelyezett konzuli fogadónapok

Csütörtök:       09.00-12.00

KONZULATUS

 

 

{fcomments}