Csúzán ünnepeltünk együtt március 15-én

221
IMG_8375

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének március 15-i központi ünnepségére a 48-as emlékhelyekkel büszkélkedő Csúzán került sor 15-én, csütörtökön délután és az esti órákban.

A HMDK központi ünnepsége keretében a drávaszögi magyarok minden évben elzarándokolnak a csúzai temetőbe Ács Gedeon, az olvasóegylet-alapító csúzai pap, Kossuth tábori lelkészének sírjához. Ezúttal dr. Lábadi Károly néprajkutató, egyetemi tanár méltatta Ács Gedeon alakját és munkásságát, majd az Alfalusi Vegyes Kar alkalmi dalokkal tette ünnepélyesebbé a megemlékezést. Miután a síremléknél idén is számos koszorút helyeztek el a hálás utókor képviselői, Varga György csúzai lelkész beszéde után Tóth Ambrus 48-as honvéd, csúzai tanító sírjánál is fejet hajtottak.

Ezt a könyvtár előcsarnokában levő Kossuth-domborműnél lezajló állampolgársági eskütétel követte, ahol dr. Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet előtt tizenegy horvátországi magyar tehette le az állampolgársági esküt, majd koszorúzási ünnepség következett, ahol a horvátországi magyar szervezetek, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Baranya Megyei Közgyűlés képviselői, a Fidesz Baranya megyei szervezete, a zágrábi magyar nagykövetség képviselői helyezték el koszorúikat.

 

Telt ház és rangos vendégek

Máricius 15-én az 1848/49-es  magyar forradalom és szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Ez a nap jelképpé vált, amely nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Az alkalmi műsor is ennek a történelmi eseménynek a szellemében készült.

A csúzai kultúrotthon zsúfolásig megtelt nagytermében a közönségét Jakab Sándor üdvözölte, aki elsőként azt a tizenegy embert köszöntötte, akik legnagyobb nemzeti ünnepünk napján váltak magyar állampolgárrá. Majd üdvözölte a HMDK központi megemlékezésének vendégeit: dr. Iván Gábort, a zágrábi magyar nagykövetség első emberét, Tuska Enikő zágrábi magyar konzult, Tiffán Zsoltot, a Baranya Megyei Közgyűlés elnökét, a Fidesz-MPSZ parlamenti képviselőjét, Jakabné Pohl Mariettát, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökét, Pirityiné Szabó Juditot, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetőjét és munkatársát, Mátyus Ákost, valamint Decsi Istvánt, a Fidesz Baranya megyei szervezetének képviselőjét, és végül, de nem utolsósorban a rendezvény díszvendégét, Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendás jobbhátvédjét, a nemzet sportolóját, olimpiai bajnokot.

 

A szabadságról, a 48-as eszmékről szóltak a szónokok

A 48-as eszmékről, célokról, az akkori események következményeiről szóltak az ünnepi műsor szónokainak beszédei. Dr. Iván Gábor nagykövet többek között azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet tagjai a határok ellenére is összetartoznak. És nem csak dokumentumokat fogadott el a magyar kormány, cselekedeteivel is ezt bizonyítja, és a tavalyi március 15-én horvátországi magyarok tehették le elsőként a magyar állampolgársági esküt. Majd felolvasta Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz írt levelét, amelyben a magyar miniszterelnök szerint a nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is a bátrak erénye volt. „Így volt ez 1848-49-ben is, amikor a hős vezérek oldalán bátor emberek elszánt tömege fordította meg a történelmet. Ma sincs ez másképp. Tisztelet a bátraknak, akik dacolva minden kockázattal, fenyegetéssel, sutba vágják félelmüket, és a szívükre hallgatva cselekszenek. Velük együtt újra méltó tettet hagyhatunk örökül az utánunk jövőknek: a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét. Akkor hű egy ünnep, ha nem csak az eseményeket, de az egykori érzéseket is képes feleleveníteni. Kívánom ezért, hogy ma mindannyian együtt idézzük fel a 48-asok tüzét, és mondjuk ki együtt: nehéz időben is jó magyarnak lenni!” – zárta üzenetét. Tiffán Zsolt arról beszélt, hogy a szabadság egyetemes érték, amitől másokat megfosztani nem lehet. A 48-as ifjak is a szabdságért küzdöttek, ők sem hátráltak meg, és mi sem tehetjük, mert a magyart szabadságvágyból faragták.

A legendás Aranycsapat kiváló tagja, Buzánszky Jenő szerint a márciusi ifjak szelleme ma is ott él minden igaz magyarban. Beszéde után egy focilabdát dedikált a színpadon.

 

Színvonalas ünnepi műsor

A HMDK amatőr előadóművészeinek – Molnár Zsuzsannának, Sipos Noéminek, Pinkert Ilonkának, az Alfalusi Vegyes Karnak, a HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesülete népi táncegyüttesének, a Kopácsi Alkalmi Zenekarnak – köszönhetően ezúttal is színvonalas műsorral ünnepelhettünk.

 

Koszorúztak:

IMG_8424

Jakab Sándor, a HMDK elnöke és Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke

IMG_8427

dr. Iván Gábort zágrábi magyar nagykövet és Tuska Enikő, zágrábi magyar konzul

IMG_8436

Pirityiné Szabó Judit, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője és munkatársa, Mátyus Ákos

IMG_8441

Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, a Fidesz parlamenti képviselője és Jakabné Pohl Marietta, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke

IMG_8443

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás jobbhátvédje, a nemzet sportolója, olimpiai bajnok

IMG_8450

Decsi István, a Fidesz Baranya megyei szervezetének képviselője

IMG_8453

A csúzai civil szervezetek

 

{module 2012. március 15., Csúza}