Csúzán termelték a Kárpát-medence legjobb újborát

0
1668

Drávaszögi pincészetek is beneveztek a XIII. Magyarországi Újbor- és Sajtfesztiválra – több ezüst- és egy aranyérem is született. A csúzai Pinkert pincészet sauvignon blanc-ját a Kárpát-medence legjobb újbora díjjal tüntették ki.

A fesztiválra Budapesten, a Vajdahunyad várban levő Mezőgazdasági Múzeumban került sor. A termelők összesen 304 különböző újbormintával neveztek be a versenyre. A borkedvelők megtalálhatták közöttük a nekik leginkább tetszőt, és persze a hozzájuk legjobban illő kézműves sajtokat is.

A már hagyományosnak nevezhető borverseny ráirányította a figyelmet a korábban kissé lenézett újborokra, melyek ennek köszönhetően mindinkább elismertté váltak a fogyasztók körében.

A fesztivál egyik feladata, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljon a közönség által kevésbé ismert pincészeteknek is.

Közéjük tartoznak azok a drávaszögi borászatok is, melyek idén először neveztek be a versenyre.

A hazai termelők figyelmét Bálint Tivadar hívta fel a karancsi Szabó pincészettől, aki ismeretségben áll Ferenc Vilmossal, a Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál főszervezőjével.

– Újborokkal eddig nem versenyeztünk, először vettünk részt ezen a fesztiválon. Mivel újborokról van szó, hordós tételeket küldtünk, nem pedig bevizsgált borokat. Ennek az az előnye, hogy egyenlő eséllyel versenyeztek a kis és nagy pincészetek – fejtette ki Tivadar, hozzátéve, jó eredménnyel tértek haza borászaink.

A drávaszögi Csúzáról a Kováts, Pinkert és Kollár pincészetek, Karancsról pedig a Szabó pincészet nevezett be a versenyre. Mindegyik termelő több ezüstéremmel tért haza, és néhány bor aranyérmet is kapott. Ezek közül érdemes kiemelni Pinkerték sauvignon blanc borát, mely amellett, hogy aranyérmes lett, a Kárpát-medence 2016-os legjobb újbora díjat is megkapta.

– Elégedett vagyok az újborainkkal, és nagyon örülök az eredménynek – mondta Pinkert Krisztina, hozzátéve, lévén, hogy újborokról van szó, még sokat fognak érni, és jó minőségmutatója terméküknek, hogy már a korai szakaszban ilyen kiváló eredménnyel szerepelt. (ti)