A Báni-hegy északi lejtőjén, Nagybodolya és Darázs között félúton van Csobogát, vagy ahogy manapság gyakran nevezik, Csibogát. Az egykoron közel száz családnak otthont adó völgy mára többnyire elhagyatottá vált, csupán néhány hétvégi ház és pince tanúskodik arról, hogy itt bizony egykor emberek éltek.
A Báni-hegy lankái a múlt században még egészen máshogy néztek ki, mint ma. A dűlök között számos kisebb-nagyobb tanya és település is rejtőzött, melyek jelentős része mára eltűnt. Hasonló sorsra jutott a múlt század második felében Csobogát is, mely ikonikus csárdájának köszönhetően a korabeli társadalmi élet meghatározó helyszíne volt. A híres csárda rendkívül jó helyen épült fel, ugyanis mellette volt a vidék akkoriban egyetlen hídja, mely átvezetett a Karasica patakon, így hát sokan betértek oda. A csárda nagy istállóval rendelkezett, ahol megpihenhettek a fáradt lovak, de természetesen a fáradt utazó is megtalálta ott mindazt, amire szüksége volt. A csárdában rendszeresek voltak a bálok és különböző összejövetelek is, ezért a környéken lakó fiatalok kedvelt gyülekezőhelye volt. A csárda hanyatlása az 1960-as években kezdődött, amikor is a csobogáti lakosság elköltözött, és a Karasicán is új átkelők létesültek. A vendéglő épületét egykori üzemeltetőitől az 1970-es években Varga György családja vásárolta meg, azzal a céllal, hogy ismét felvirágoztassák, ám egy családi tragédia miatt mindez nem valósult meg, ezért ők is eladták. Az épületből mára nem maradt semmi, csupán óriási pincéje.
– Kellemes emlékek fűznek a csobogáti csárdához, hiszen gyermekkorom egy részét itt töltöttem. Családomnak nagy tervei voltak a csárdával, de sajnos édesapám tragikus halála közbeszólt. Az akkor még álló épületet egy környékbeli vállalkozó vásárolta meg, aki borászatot tervezett a helyére, hiszen óriási pincéjében rengeteg bor elfér, de a vállalkozás csődbe ment – mondta Varga György, aki hozzátette, reméli, hogy egyszer majd valaki ismét felvirágoztatja Csobogátot.
Csobog a gát
Csobogát már a török idők előtt is lakott volt, erről a különböző adókönyvek feljegyzései is tanúskodnak. Nevének eredetét többféleképpen is magyarázzák, egyesek szerint a terület birtokosa egy Csaba nevű nemes volt, aki itt gátat épített, ez volt a Csabagát. Egykori lakosai szerint viszont a neve onnét ered, hogy a település felső részénél volt egy forrás, melynek vizét elzárták egy gáttal, hogy abból vizet tudjanak meríteni. Folyamatos csobogás hallatszott, erről kapta a nevét. Az egykori forrás helyén ma már csak egy kút áll, de 50 évvel ezelőtt, amikor Munkás István ott élt, még bizony csobogott a csobogáti gát.
-Abban az időben szép volt itt az élet, volt munka, volt társaság, sőt ide még a villanyáram is eljutott. Annak ellenére, hogy apró település voltunk, volt itt csárda és két bolt is. Végigfolyt rajta egy patak, ami a mi telkünket is érintette, és a szomszédnál kiépített tóba „ömlött”, melynek végén ott volt a csobogó gát. Ma már azonban sem a tónak, sem a pataknak, de még a forrásnak sincs nyoma, mondta szomorkásan Munkás István, aki a csobogáti Náfelből Németországba költözött, visszatértekor viszont már Vörösmarton vett házat.
A Náfel
Náfelnek Csobogát felső részét nevezték, azt, ahol a lakóházak voltak. Akárcsak a szomszéd településen, az egykori Szamár-szurdokban is rendkívül szorgalmas emberek éltek. Legfőképpen szőlészettel és állattenyésztéssel foglalkoztak, ami abban az időben sokkal kifizetődőbb volt, mint most. Annak idején a Sipos család is tartott jószágot és szőlőt, hiszen egy bika áráért akár a fél házat be lehetett akkoriban bútorozni. Sipos Ilona mind a mai napig emlékszik arra, hogy milyen volt az élet a Náfelben, hiszen még hosszú évekig kijártak a földjeikhez.
– Én az 1960-as években Kórógyról jöttem férjhez ide, a hegybe. Szép volt itt az élet, hiszen majdnem mindenünk megvolt, akárcsak a faluban. Az viszont gondot okozott, hogy a gyerekeknek a távoli iskolába kellett járniuk, és ha leesett a hó, akkor valóságos rémálom volt le-fel közlekedni a csibogáti szurdokokon. Ezért költöztünk be 1978-ban Nagybodolyára, ahol azóta is élünk – emlékezett vissza Ilonka néni.
Csobogát sorsa az 1970-es években pecsételődött meg, amikor is úgymond divattá vált faluba költözni. Lakosai pár év alatt elhagyták, és beköltöztek a környező településekre, addigi otthonaikat pedig többnyire víkendházként adták el a városiaknak. A háború (1991-97) éveiben a hétvégi házak zöme is elhagyatottá vált, ám manapság fokozatosan ismét sokan felfedezik a Náfel szépségeit.
