Kata és Miklós öt éve házasok, de még nem volt közös nyaralásuk. Mindig közbejött valami. Vagy nem tudták egy időben kivenni a szabadságukat, vagy Miklós anyja gyengélkedett. Volt olyan is, hogy az öcs éppen ballagott.
Kata nem értette, hogy a család gondjai miért befolyásolják az ő nyaralásukat. Miklós nagyon szoros kapcsolatot ápolt a szüleivel és az öccsével. Ez nem is volt baj. De minden szabadidejét velük töltötte.
Idén végre egy időben mentek szabadságra. Kata próbálta kiválasztani a legmegfelelőbb nyaralási lehetőséget.
Férje annyira nem mélyült bele a tervezgetésbe, hanem egy napon csak bejelentette, hogy nyaralni megy a családjával, mert az Adria mellett élő nagynéni meghívta őket. Katának nem volt semmi kifogása ellene, készült is már lélekben az utazásra, ám ekkor a férje váratlanul hozzáfűzte: „Te pedig nem vagy meghíva.”
Kata úgy érezte, mintha megütötte volna. Az az ember, akivel a napjait megosztja, akivel békében él, és hozzáköti a holtomiglan, egyszer csak úgy dönt, nem akarja, hogy a családjával tartson. Nem fért a fejébe, hogy mondhat ilyen bántó dolgot.
Kis szünet után Kata azért megkérdezte, hogy az anyja vagy az öccse kérése volt-e?
Miklós még fel is háborodott.
– Senkinek nem volt ilyen kérése, a te érdekedben hozták meg a döntést. Tudják, hogy te nem szereted a hosszú utazásokat, még a többiek kedvét is elvennéd. Maradj nyugodtan itthon, kávézgass a barátnőiddel, menj el moziba vagy bárhova, hiszen te is szabadságon leszel.
Kata megdöbbenve hallotta, ahogy becsukódik az ajtó Miklós után. Nem kapott levegőt.
Ekkor gondolkodott el először azon, hogy Miklós mellett időnként értéktelennek és láthatatlannak érezte magát. A szorongása elsöprő erejűvé vált, fogalma sem volt, hogy mit tegyen ebben a megalázó helyzetben.
Miklós gyorsan napirendre tért a dolog felett: úgy járt-kelt a lakásban, úgy beszélt hozzá, néha még puszit is adott, mintha nem történt volna semmi. A témát lezártnak tekintette.
A bejelentése után egy héttel elutazott a „családjával”.
Kata napokig megbántottnak és dühösnek érezte magát. Egyedül maradt, és végre átgondolhatta a dolgokat. Most rájött, hogy mi is történt. Miklósnak részben igaza volt. Nem szeretett volna a családjával nyaralni. Nem szeretett volna hosszabb időt a társaságukban tölteni, mert lekezelték, levegőnek nézték. Sokszor érezte így, de mindig elhessegette ezeket a gondolatokat.
A kamaszos rajongásnak visszavonhatatlanul vége. Nem érzett már semmit Miklós iránt. Nem az elrontott közös nyaralás hozta meg ezt a felismerést, már elég régóta kavargott benne.
A külvilág, sőt Kata is alig vette észre, hogy a kapcsolatuk lassan tönkrement.
Nincs gyerekük, nincs számottevő vagyonuk, nincs hitel, nincsenek közös dolgok. Most már közös nyaralás sem. Itt az idő – szét kell válni, amíg fiatalok, és esély van arra, hogy durvább lelki sérülés nélkül befejezhessék.
Jó lecke lett az elmaradt közös nyaralás.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
