Kató és Péter boldogságban és harmóniában éltek öt évet lányaik szerető társaságában.
A kétgyerekes családanya mit sem sejtve köszönt el férjétől minden hétvégén, aki üzleti útra indult. Péter jelentette a család anyagi és érzelmi biztonságának az alapját. Ő volt a család „alapköve”.
Kató nem győzött hálát adni a sorsnak, hogy egy ilyen társsal élheti le az életét, akire tényleg mindig mindenben számíthatott.
Péter egyik üzleti útja előtt elhatározta, hogy segít neki a csomagolásban, de amikor a ruhák között tett-vett, egy sorsfordító fényképre bukkant. A fotó egy harmincas éveiben járó nőről és egy 1 év körüli kisgyermekről készült. Katóban a vér is meghűlt. Próbált lehiggadni, mert a gyerekeket el kellett vinni iskolába, majd később, amikor csak ketten maradtak a férjével, előállt a súlyos kérdéssel.
– Mit keres ez a ruháid között? – vette elő a képet Kató. Péter egy ideig csak ijedten bámult, majd az arcát a tenyerébe temette. Tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb kiderül, amitől már előre rettegett.
Péter elmondta, hogy pár évvel ezelőtt kezdődött a viszonya Julival, aki azóta életet adott közös gyereküknek. Katónak csak potyogtak a könnyei, és másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy hogyan tehette ezt vele és a lányokkal. Péter második családja csupán néhány kilométerre lakott, de mégis titokban tudta tartani. Ő is szenvedett a kettős élettől, főleg attól kezdve, hogy kiderült, Juli halálos beteg. Könyörögve kérte Katót, hogy bocsásson meg neki, és még most az egyszer segítsen, hogy a gyerek ne kerüljön gyámság alá. Kató mindezt döbbenten hallgatta, és a szánalom érzése erősebb lett nála a csalódásnál és a féltékenységnél. Összetört szívvel ugyan, de megígérte Péternek, hogy számíthat a segítségére.
Nem sokat kellett várnia, mert egy nap Péter karjában hozta az árván maradt fiát.
Kató az első pillantásra felfedezte benne férje vonásait, és félve ugyan, de szeretettel vette át a gyereket. Oly ártatlannak tűnt a kis jövevény, hogy a lányok szívét is elrabolta egy pillanat alatt. Péter a fájdalomtól és a szégyentől megtörve ült a széken, és nézte, hogy a cserbenhagyott családja a gondjaiba veszi a kisfiát.
Teltek a napok, a hónapok, az évek, és soha senki többet nem emlegette a múltat. Éltek a mának, és a boldog családi élet mindannyiukat megváltoztatta. Péter csendes, de éppoly szorgalmas családapa maradt, és most még többet dolgozott, hogy biztosítsa szerettei jövőjét.
Kató nagyon megszerette a kis Petit, hiszen neki nem lett több gyereke, így a lányok és ez a fiú teljessé tették az életét.
Amikor Peti tizennyolc éves lett, Kató kivitte a temetőbe, és csak annyit mondott neki, hogy tegye a csokor virágot a sírra. Soha nem mondta el neki, hogy ki nyugszik ott, és soha nem árulta el, hogy nem az ő gyereke. Hálás volt a sorsnak, hogy így alakult az élete, és hogy sikerült három gyereket felnevelnie. Péter és ő egy olyan élethelyzetet oldottak meg, amely tragédiával is végződhetett volna, és amely mindennek volt nevezhető, csak szokványosnak nem.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
