„Azon kell dolgozni, hogy a vegyes házasságban ki-ki az anyanyelvén beszéljen“

- Interjú dr. Pusztay János nyelvésszel, nyugalmazott egyetemi tanárral

Dr. Pusztay János nyelvész a szerkesztője a Szemhatár sorozatnak, amelynek legfrissebb kiadványa A horvátországi magyarok a 21. században című kötet. A nyugalmazott egyetemi tanárral az említett könyv eszéki bemutatója kapcsán volt alkalmunk beszélgetni a magyar nyelvről, a kisebbségi létről és a kétnyelvűségről.

– Nemrég jelent meg egy könyve És a magyar nyelv? címmel, ahol anyanyelvünk jövőjéről értekezik.

– Kisebbségi nyelvekkel foglalkozom, és látom a nyelvekre leselkedő veszélyeket, ezekből le tudok vonni olyan következtetéseket, amelyek nagyobb közösségekre is érvényesek lehetnek. Például épp a magyarsággal kapcsolatban. A magyarokat illetően itt vagyunk a Kárpát-medencében tizenvalahány millióan. Ebből durván 10 millió Magyarországon, ötmillió a Kárpát-medence Magyarországon kívüli részén. Ma jó esetben csak 13 millióan vagyunk, ami abból fakad, hogy egyrészt sokan kivándoroltak a határon túli területekről. A másik a nagyfokú asszimiláció. A harmadik, hogy nagyon rossz a születési és halálozási arány. Az anyaországban javul a helyzet, de még mindig többen halunk meg, mint ahányan születnek, és ugye az asszimiláció a határon túli területeken nagyon erős. Ebből sok mindenre lehet következtetni és sok feladat hárul a politikára, a nemzetpolitikára is, de az érintett közösségekre is.

– A kisebbségi kétnyelvűség kapcsán is határozott nézetei vannak, különös tekintettel arra, hogy egy vegyes házasságban hogyan őrizzük meg és adjuk át az anyanyelvet.

– Sajnos a vegyes házasságban élők nem jönnek rá arra, tisztelet a kivételnek, hogy a két nyelvben, két kultúrában felnövő gyermek sokkal szerencsésebb, kedvezőbb helyzetbe tud kerülni, mint az egy kultúrában felnövő. Amennyiben egy vegyes házasságban felnevelődő gyermek a többségi nyelven nő fel, ő egy nemzedéken belül, maximum két nemzedéken belül elveszíti a kisebbségi identitását, tehát a magyarságát. Ezt látom valamennyi határon túli régióban. A diaszpóráról nem is beszélve. Azon kell tehát dolgozni, hogy a vegyes házasságban használják mind a két nyelvet, ki-ki az anyanyelvén beszéljen. A pszichológusok az utóbbi évtizedekben bebizonyították, hogy az egy-két-három éves gyerek a maga szintjén, ha kétnyelvű családban nő fel, már kedvezőbb válaszokat tud adni kérdésekre, mint az egy nyelven felnövő gyerek. Egy hatalmas tévhit az a szülők részéről, hogy a gyermekük mentálisan zavart lesz, messze nem így van, sőt.

– A digitalizáció és az új online kommunikációs formák is befolyásolják a nyelvhasználatot és veszélyeztetik a nyelv megmaradását.

– Az összes kütyünél, mint a mobiltelefon, a tablet, készen kínálnak nekünk 100-200-500 smiley-t meg egyéb emotikonokat, amivel az ifjúság kielégíti a kommunikációs igényeit. Tehát már szavakra sincs szükség. Egy picit olyan a dolog, mint a kínaiaknál, ahol a különböző nyelvjárásokat vagy nyelveket beszélő kínaiak csak az írásjelek alapján értik meg egymást, mert ha kiejtik, már egészen mást mondanak. De az írás összeköti őket. Ez az emotikonos világ abszolút mértékben lecsökkenti a gondolkodásmódot, és sajnos ezzel is meg lehet élni. Remélhetőleg nem az ilyen körülmények között felnövők lesznek majd az országok meghatározó politikusai, tudósai, pedagógusai, mert akkor ez így lefelé menő spirál lesz, aminek a vége katasztrófa. A kétnyelvű esetekben, tehát mondjuk a határon túl azt a veszélyt látom, hogy ha tömbmagyarságban nő fel a gyerek, és nem követi a magyar nyelvű irodalmat, nincs igénye, hogy magasabb szintű nyelvi szövegeket olvasson és elsajátítson, ebben az esetben konyhanyelven beszéli az anyanyelvét, és az államnyelvet sem tanulja meg igazán a kívánt szinten.

– A jövőt illetően lehetséges jóslatokba bocsátkozni?

– Elindult egy nagy globalizációs folyamat, aminek a kis nyelvek eleve kárvallottjai. A pesszimista jóslatok szerint századunk végére a világ beszélt nyelveinek 80-90 százaléka el fog tűnni. Az optimista prognózis szerint csak ötven százalék. Ha belegondolunk, van 6-7 ezer nyelv és 200 ország. A többségi nemzet általában el szokta nyomni a kisebbségeket. Ezt tapasztaljuk a Kárpát-medencében és a világon másutt is. Horvátország, hála Istennek, a pozitív kivételek közé tartozik, ahogy én azt az anyaországból látom, és az Eszéken bemutatott kötet alapján is meggyőződhettem erről. Tehát vannak üde kivételek, és én csak azt kívánom, hogy ez a horvát politikai hozzáállás maradjon meg, de ezzel az érintetteknek, a magyar kisebbségnek élnie is kell. Tehát az, hogy mondjuk magyar kulturális intézménynek a neve egy számottevő magyar közösség által lakott településen csak horvátul van kiírva, arról nem a horvátok, hanem a magyarok tehetnek. Tehát ezt fel kell vállalni. Lehet, hogy picivel több munka, de megéri, hogy ezzel foglalkozzunk.