Az új eszéki kulturális központ vezetőinek van víziója

294

Az Eszéki Kulturális Központ (Kulturni centar Osijek) 2019 végén nyílt meg a város egyetlen felhőkarcolójának, az Eurodomnak a tőszomszédságában. Az intézmény fő feladata az egyetemes kultúra népszerűsítése minden téren és minden korosztály számára.

Az Eszéki Kulturális Központ másfél éve kezdte meg működését. Irodájuk falán még jóformán meg sem száradt a festék, amikor kitört a járvány, ami gyökeresen felforgatta az életüket. Az intézményről, az eltelt időszakról és annak kihívásairól Majić Krisztiánnal, az intézmény Kopácson élő igazgatójával beszéltünk.

– Amikor megkezdtük működésünket, még egy gyakorlatilag félkész épületbe költöztünk be, amit kedvünk szerint alakítottunk több fázisban. Elsőként egy kiállítótermet rendeztünk be, majd pedig különböző művészeti stúdiókat alakítottunk ki, befejezésképpen pedig egy nagy színházterem épül a második emeleten, mely várhatóan hamarosan elkészül, ennek köszönhetően több mint 4000 négyzetméteren lehetünk majd jelen a város szívében és szolgáltathatjuk úgymond az embereknek a kultúrát – mondta Majić Krisztián, aki hozzátette, az épület kialakításakor ügyeltek a multifunkcionalitásra, ezért akár konferenciák is tarthatók benne.

A kultúra mindennapi szükséglet

A lélek egészsége legalább olyan fontos, mint a testé, ezért a járványhelyzetben is fontos a kultúra. Ennek szellemében tevékenykedik a kulturális központ is.

– Mi itt, ebben a központban a kultúrát napi szükségletnek tartjuk, olyannak, mint a kenyeret, ami a teljes és egészséges élethez nélkülözhetetlen. Épp ezért a járvány alatt is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy biztosítsuk az emberek ezen szükségleteit minél szélesebb körben. Programjainkat szabad térre vittük, utcákon, tereken jelenünk meg különböző szervezetekkel és más intézményekkel együttműködve – magyarázta Krisztián.

Fontos a határozott elképzelés

Ahogy az élet minden területén, úgy a kultúrában is fontos, hogy legyen egy víziónk, amelyet követni tudunk. A szóban forgó kulturális központ víziójának legfontosabb eleme: minél több emberhez eljutni.

– Nagyon sok tervünk van a jövőre nézve, amelyeket, ahogy a helyzet megengedi, minél nagyobb volumenben szeretnénk megvalósítani: koncerteket, táncmulatságokat, kiállításokat, költői éjszakákat. Egy EU-s projektnek köszönhetően idén külön figyelmet szentelhetünk majd a fiataloknak, a kulturális munkaerőpiacon való érvényesüléssel kapcsolatos ismeretek elsajátításában fogunk nekik segíteni, ami fontos az ágazat fenntarthatóságához.

Hatalmas lehetőségek a régi pékségben

Március elseje óta a központ igazgatása alá került az Óvárosban található úgynevezett régi pékség is. A monarchiakorabeli épület egykor búzaraktárként szolgált, valamint itt sütötték a kenyeret a hadsereg számára is. Uniós források bevonásával a romos épületből most egy multifunkcionális teret alakítottak ki. Elsődleges céljuk vele a civil szféra erősítése. Ebben az épületben kapnak helyet majd azok a szervezetek, amelyeknek nincs székhelyük, viszont tevékenykedni szeretnének, ez gyakorlatilag egyfajta civil inkubátorként szolgál majd, és nem csak a kultúra terén – tudtuk meg Krisztiántól, aki elmondta, hogy az épületben többek között a régi kemencék is megmaradtak és meg is tekinthetők.