Az idei költségvetés

110

Amikor megkérdezik tőlem, miből tartja el magát a lap, én belefogok a magyarázatba, és látom az arcukon, hogy nem értik. Ezért most megkísérlem egyszerűen elmondani, milyen problémákkal, bonyodalmakkal szembesülünk évről évre.
A horvátországi magyarok 4 millió 400 ezer kúnát kapnak idén kiadói tevékenységre és kulturális autonómiára. Most bizonyára mindenki a szívéhez kapott. Hisz ennyi pénzt még életében nem látott senki. A horvát politikusok is ebből indulnak ki, és hozzáteszik: ennyit egyik országban sem kapnak az ottani horvátok. Ami azért nem éppen így van, például Magyarországon két iskolaközpontjuk és kollégiumuk is működik, Budapesten és Pécsen. Nekünk nincsenek sem kollégiumaink, sem tengerparti vagy balatoni gyermeküdülőink. Pécsett nemzeti színházuk is van a horvátoknak, nekünk kultúregyesületeink vannak, amelyeket, ha a parlamenti képviselőnknek úgy tartja kedve, az adott évben kizár a támogatási rendszerből. Kulturális önrendelkezésről (autonómiáról) a mi esetünkben szó sincs. Még abba sem szólhatunk bele, hogy a magyar intézmények élére magyar vezetők kerüljenek, hacsak nem lépünk koalícióra egyik-másik horvát párttal, hogy azoknál lobbizva néha érvényesíteni tudjuk magyar érdekeinket is, persze csak abban az esetben, ha az nekik is megfelel.
De kanyarodjunk vissza a költségvetéshez. Ezt minden év elején a Kisebbségi Tanács hozza meg azon pályázatok alapján, amelyeket az intézmények és egyesületek nyújtanak be hozzájuk. Persze arról ne is álmodjon senki, hogy ha ugyanúgy, mint az EU-ban, ír egy jó pályázatot, azt annak megfelelően támogatják is – ez itt nem így működik. Először is összeül egy bizottság, nem tudni, kik alkotják, majd a magyar parlamenti képviselő elkezd lobbizni, kilincselni itt is, ott is, hogy a saját szervezetéhez tartozóknak kikaparja a gesztenyét. Addig mi ülünk (nem a babérjainkon), és a körmünket rágjuk (jelen esetben április közepéig), hogy lesz-e költségvetési támogatásunk folyó évben, vagy mehetünk-e mindnyájan haza? Mert senkinek ne legyenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy parlamenti képviselőnknek mi volt a szándéka (ezúttal is): elnémítani azokat a sajtóorgánumokat, amelyek nem az ő „nagy tetteit” zengik, amelyek őt kritizálják. Ennek bizonyítéka az a számtalan pénzügyi ellenőrzés, amelyet tavaly ránk küldött.
Na de idén is megszületett a döntés, amely minden alapot nélkülöz: a MESZ ebben az esztendőben is több támogatást kap, mint a HMDK, méghozzá 1 millió kúnával többet!
Míg a HMDK-nak továbbra sem támogatják minden alapszervezetét, addig a MESZ 31 olyan egyesületének juttatnak nem csekély működési költséget, amelyek közül többről, higgyék el, még én sem hallottam, pedig már jó néhány éve újságíróként dolgozom, és a magyarlakta helységeket úgy ismerem, mint a tenyerem.
Érzékeltetni szeretném, hogy mennyire igazságtalan és valóban minden alapot nélkülöző volt az idei költségvetési támogatás elosztása. Itt vagyunk mi a hat állandó alkalmazottunkkal, plusz a tiszteletdíjas munkatársakkal, kiadványainkkal, tévéprodukcióinkkal és a napi hírfolyammal a honlapunkon. Egy igazi szerkesztőség, ahol napi rendszerességgel folyik a munka, és ahol áprilisig kell várni, hogy egyáltalán tervezhessünk, végezhessük a dolgunkat, kifizethessük az elmaradásainkat.
Velünk szemben ott a másik szerkesztőség, amelynek a kiadványait nem tudom megvásárolni a boltban, sőt sehol sem. Akik még a hetilapjukat sem töltik fel rendszeresen a honlapjukra, és ahol a szerkesztőségben egy állandó munkatárs (újságíró) dolgozik, aki egyben a főszerkesztő is. Ők 850 ezer kúnát, mi 775 ezret kaptunk kiadói tevékenységre.
De itt van pélmonostori központi tánccsoportjuk „esete” is, amely egyszer 90 ezer kúnát, aztán a (pélmonostori) kultúregyesületen keresztül plusz 40 ezer kúnát kap működésre, míg például a HMDK központi tánccsoportja, a Csárdás csak 65 ezret.
Ami a kulturális események támogatottságát illeti, rendezvényekre a MESZ 375 ezer kúnát, a HMDK 105 ezret kap. A kultúregyesületek közötti kétszeres-háromszoros különbségekről most ne is beszéljünk.
Ahogy önök is látják, a támogatások elosztása nem az érdemi teljesítménytől, a minőségi munkától, hanem attól függ, hogy a parlamenti választásokon kinek sikerül vetélytársa fölé kerekednie egy-két százaléknyi szavazatkülönbséggel.