Anna annak ellenére, hogy őszre már középiskolás lett, még mindig szívesen játszott a papírbabáival, és ruhákat tervezett nekik. Ritkán ment ki az utcára a kortársai közé.
Nemsokára azonban a babáit hanyagolni kezdte, és az utcában elkezdett játszani a többiekkel, köztük Petivel is. Az az igazság, hogy miatta lett egyszerre csak „utcagyerek”.
Esténként a naplójába jegyezte fel aznapi élményeit, utalva arra is, hogy Peti nem közömbös a számára. Várta az iskolakezdést, de szomorúan intett búcsút a nyárnak és Petinek, aki csak vendégségbe jött a szomszédasszonyhoz, Julis nénihez.
Már harmadikos középiskolás volt, amikor a folyosón összefutott Petivel. Újra hatalmába kerítette a korábban már jelentkezett zsibbasztó érzés, de a köszönésen kívül nem történt semmi.
Peti egy másik városban járt gimnáziumba, és nem volt alkalom összefutni vele. Pedig de jó lett volna! Akadt neki barátja bőven – szép lány volt és kedvelték is a társaságban. De olyant nem érzett senki, mint Peti iránt.
Az érettségi után óvónőképzőbe jelentkezett, ez egy másik városban volt.
De még tartott a nyári szünet. Éppen a fogorvoshoz készült, amikor nyílt a szomszéd Julis néni kapuja, és Peti jött ki rajta. Annából még az orvostól való félelem is elszállt, amikor meglátta Petit.
Régi ismerősként köszöntötték egymást. Peti mindjárt fel is ajánlotta, hogy elkíséri. Foghúzás lett a vége. Anna tele vattával a szájában jött ki a rendelőből. Így a beszélgetésből nem lett semmi, elbúcsúztak egymástól.
Anna kollégista lett. Múltak a napok. Aztán egyszer csak meglátta Petit. Régi ismerősként üdvözölték egymást, és csak most derült ki, hogy egy fedél alatt élik diákéveik első heteit. Végre naponta találkozhattak, és körülöttük mindenki elkönyvelte, hogy ők egymáshoz tartoznak.
Anna rettentő boldog volt, és nagyon szerelmes Petibe. Életük legszebb időszaka lett a négy év. De a sors közbeszólt: Peti külföldön talált munkát, Anna pedig egy kis faluban helyezkedett el. Útjaik elváltak. Nehéz és fájdalmas döntés volt, és Anna tudta, hogy elveszítette élete nagy szerelmét.
Az évek pedig múltak.
Anna férjhez ment. Gyerekei születtek és élte falusi életét, de a munkája kitöltötte a lelkében tátongó űrt.
Hallotta, hogy Peti is megnősült, és érdekes módon a gyerekeiknek ugyanazokat a neveket adták. Ez volt közös, de semmi más, és ötven évig nem is látták egymást.
Aztán egy baráti összejövetelre mind a ketten hivatalosak voltak régi diákvárosukba. Egy ölelés a találkozáskor, melyben benne volt a gyerekkor, a diákévek és az elveszett szerelem is…
Sírtak mind a ketten, de tudták, hogy ennyi év alatt sem veszítették el egymást lélekben. A búcsúzkodás után a hetvenéves emberek a saját párjukkal távoztak.
Nem mindenkinek van olyan szerencséje, hogy az első szerelem árnyékában öregedhet meg.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
