A bőséges eső és napsütés hatására idén jóval korábban érett be a gabona, hasznosultak a földben a tápanyagok és a műtrágya. Elégedettek lehetnek a gazdák a búza minőségével, a felvásárlói ár viszont ismét a bányászbéka hátsója alól ígéri számukra, (épphogy csak) nem lesznek mínuszban.
Kielégítő az idei búzatermés a 7-8 tonnás hektáronkénti átlaghozamával, ami Tarnai Attila, a HMDK Gazdaköre falugazdásza szerint az időjárási körülményeknek tudható be.
– A drávaszögi termelőknél tartott terepszemléim mellett magyarországi termőföldeket is volt lehetőségem megtekinteni, azt tapasztaltam, hogy a bőséges eső és a kellő napsütés mindenhol meghozta gyümölcsét, noha a proteintartalom sok helyen alacsonyabb a vártnál. Fontos megemlíteni, hogy az általam meglátogatott termelők valamennyien odafigyelnek a gondozásra, vagyis mindenhol megkapta a búza a szükséges mennyiségű és minőségű műtrágyát és egyéb védőszeres kezelést. Viszont ahol túlzásba vitték a műtrágyázást, illetve a völgyes területeken, ahol megállt az esővíz, a búzaszemek túl nagyra nőttek, amit a szár nem bírt el, s „elfeküdt” a búza, amit nem biztos, hogy le tud aratni a kombájn, így ott veszteséges a betakarítás. Az idei év jellemzője, hogy a gabona, de a gyümölcs esetében is rendkívül korán kezdődik a betakarítás. Míg az árpa és a búza kb. két héttel korábban ért be az időjárási viszonyok miatt, egyes gyümölcsök – ezt termelőként is tapasztalom – akár egy hónappal is korábban kerülnek ki a piacra – nyilatkozta lapunknak Tarnai Attila falugazdász.
A búza ára a tavalyi évhez képest valamelyest nőtt, de messze nincs összhangban az infláció növekedésével, valamint a befektetési költségek emelkedésének mértékével. A hrt.hr múlt heti cikkében arról ír, az elfogadhatatlan búzaár miatt országos szinten elégedetlenek a termelők. Ugyanis hatvan euróval fizetnek kevesebbet a búza tonnájáért, mint az európai piacokon.
A falugazdász véleményét erősítik a termelők is
A laskói Kelemenék múlt héten végeztek az aratással, részben elégedettek a végeredménnyel.
– Elég jól termett idén a búza, az utolsó eső és a szeles időjárás következtében viszont sok helyen „lefeküdt”. Tovább rontott a helyzeten, hogy árpaaratáskor, amiből már következtetni lehetett a búza megfelelő minőségére, csökkentették a búza árát 40 centtel – nyilatkozta lapunknak Kelemen Csaba.
Az árcsökkentésből fakadó veszteség egy akkora gazdaság esetén, mint az övék – idén 80 hektáron termeltek búzát – kb. egy új személyautó árának felel meg. Mint azt Csabától megtudtuk, még mindig sokkal jobb a helyzet, mint tavaly, amikor a búzatermesztés háromszor nagyobb befektetéssel járt. A laskói termelőknek meggyűlt a bajuk a vadakkal is. A megnövekedett vízállás elől „felszöktek” a rétről a megművelt területekre, ahol megdézsmálták, letaposták a termést.
Végeztek a búzabetakarítással a vörösmarti Kucseráék is.
– Nálunk körülbelül 7 tonna termett hektáronként, a minőségével elégedettek lehetünk, az árával már kevésbé. Idén kb. 165 eurót fizetnek a búza tonnájáért, viszont számításaim szerint 250-300 euró körüli ár esetén lenne csak nyereséges a búzatermesztés. Így örülünk, ha nem zárjuk mínusszal az évet – mondta Kucsera Adrián.
Nyolc hektáron termelnek búzát, kukoricából többet, amit takarmányként hasznosítanak majd, ugyanis fő tevékenységük a marhatenyésztés. Adrián elmondta, Horvátországban a marhát sem fizetik meg, 2,30 eurót adnak kilójáért élősúlyban, míg pl. Magyarországon 3 eurót. Az állattenyésztés és a földművelés együttesen biztosít megélhetést véleménye szerint.
Adrián most húszéves, és nyolcéves kora óta veszi ki részét a munkából a családi gazdaságban. Hivatásként éli meg a munkát, szívesen ül a traktorra és kombájnra – mondja –, csak becsülnék meg jobban ezt a munkát. Mert azt ugye mindenki tudja, „hogyha a paraszt nem dolgozik, nem eszik az úr.”