Apáink nyomdokain – Kárpát-medencei magyar találkozón a várdaróciak

0
411
06--maglod

A fenti címmel rendezik meg már kilencedik éve Maglódon azt az eseményt, amelynek célja az ősök tiszteletén túl a Kárpát-medencei magyarság összefogásának erősítése, a magyar kultúra, a magyar hagyományok ápolása. A rendezvény visszatérő vendége évek óta a drávaszögi Várdaróc csapata is.

Maglód egy dinamikusan fejlődő, 12 ezer lakosú, Budapest melletti település, amely tiszteli ősei hagyományait, a nemzeti értékeket. A településért tenni akaró, a magyarság ügye iránt elkötelezett lelkes csapat alakította meg 2002-ben a Maglódi Polgári Kört is, amely többek között a nemzet hagyományos értékeinek ápolása, a magyarság összetartozásának erősítése terén igyekszik maradandót alkotni. Pár évvel ezelőtt a Kör tagjai körbejárták a történelmi Magyarország elcsatolt területeit, és több egyesülettel, településsel alakítottak ki baráti kapcsolatot. Ezek további ápolása, erősítése céljából rendezték meg kilenc évvel ezelőtt a Kárpát-medencei magyar találkozót, amelynek a gasztronómiai hagyományok bemutatása mellett a magyarság összefogása a célja, és mára az együvé tartozás jelképe lett.
Ezt erősítette meg Micheli Zsolt, a várdaróci küldöttség vezetője is, aki azt mondja, Maglódon ismét jó volt magyarnak lenni, ahol újra és újra megtapasztalhatják és átélhetik az együvé tartozás örömét.
– Egy nagyszerű rendezvényt sikerült létrehozniuk a maglódiaknak, amely a kilenc év alatt egyre csak erősödött, nőtt. Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk, nagyszerű barátokra tettünk szert – mondta Micheli Zsolt.

 

_DSC1965-copy

 

Háromnapos rendezvény
A háromnapos rendezvény múlt pénteken a Maglódi Művelődés Házban az Ismerős Arcok együttes koncertjével kezdődött. Másnap Maglód Város Önkormányzata, a Maglódi Polgári Kör és a MagHáz szervezésében zajló rendezvénysorozat disznótoros hagyományőrző gasztronómiai programokkal folytatódott. Minden régió a maga hagyományos ételét készítette el, így pl. a vajdaságiak bográcsgulyást főztek, véres hurkát töltöttek a felvidékiek, a várdaróciak pedig 50 kiló húsból készítettek kolbászt. Magyarországi csapatok is részt vettek, de vendégekből és kíváncsiskodókból is sokan voltak szombaton a MagHáz udvarán.
A program is színes és sokrétű volt, a családi táncházban Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezetője muzsikált édesapjával, Pál Lajossal és Tóth Istvánnal, a MagHáz vezetőjével. Ezt követően a hattagú Pál család zenés-verses műsort is adott. Az esti kultúrműsorban pedig a vendégtelepülések mellett fellépett a Bem Néptáncegyüttes és a Kacamajka Városi Néptáncegyüttes.
A rendezvény egy ökumenikus istentisztelettel, majd egy közös ebéddel zárult, ahol a szervezők felidézték az első találkozásokat a résztvevő településekkel, egyesületekkel, valamint átadták a kárpátaljai magyarok megsegítésére az istentiszteleten összegyűjtött adományokat az onnan érkezett küldöttség vezetőjének.
A legnehezebb a búcsúzás volt, de mint többen is megjegyezték, most újra elkezdődött a visszaszámlálás a következő találkozóig.

 

{fcomments}