Egy család, három édesanya, három különböző generáció. Egy sepsei család nőtagjai mesélnek a gyereknevelésről. Vajon könnyebb volt 50-60 évvel korábban, amikor még csak egy gépkocsi volt a faluban, vagy most jobb, az internet, a technikai csodák idején? Erről mesél a nagymama, Ján Margit, az anya, Sipos Rózsa és lánya, Keresztes Lívia.
A nagymama két lányt nevelt föl
Ján Margitot, mivel apja korán elhagyta a családot, édesanyja és nagymamája nevelte föl, ennek ellenére soha nem szenvedett hiányt semmiben. Anyja jól bánt a pénzzel, így nem nélkülöztek soha. Tizenkilenc évesen szülte első gyermekét, két lányt nevelt, anyja segítségére mindig számíthatott. Abban az időben nem volt óvoda, így ha dolgozni mentek a mezőre, a lányokat is vitték. Babakocsistul fölpakolták a szekérre, a föld szélén helyet csináltak nekik, és valaki mindig szemmel tartotta őket.
– Nagyon sok munka volt akkoriban, hiszen mindent kézi erővel végeztünk, a kukoricát is kétszer kapáltuk, szőlőt műveltünk. Általában csak este tudtam a lányokkal foglalkozni, szerencsére mindkettő elég önálló volt, így nem kellett velük tanulni. Abban az időben még csak egy autó volt a faluban, a Zimáéknak, őket fogadtuk meg, ha Eszékre kellett menni. Ha orvoshoz kellett menni, kerékpáron vittem a lányokat. Nem volt se tévé, se mosógép, sokat kellett dolgozni, de valahogy mégis, úgy tűnik, nyugodtabb volt az élet, és én egyáltalán nem bánom, hogy abban a korban voltam fiatal. A lányaimat igyekeztem jól nevelni. Mindketten itt laknak a faluban, mindenben számíthatok rájuk. Öt unokám és 5 dédunokám van, ha a sors is úgy akarja, lehet, hogy ükunokának is örülhetek majd – mondja Margit néni.
„Az unokámmal már sokkal elnézőbb vagyok”
Sipos Rózsáéknál, miután férjhez ment, négy nemzedék élt együtt. Ugyanis még éltek a férje nagyszülei is. Azt mondja, ezt az együttélést korábban tehernek gondolta, de később belátta, hogy nagyon sok előnye is volt. A szülők, nagyszülők mindenben segítették őket, vigyáztak a gyerekekre, ha ők a szőlőbe, a földekre mentek dolgozni. Hiszen a faluban nem volt óvoda – egyébként ma sincs -, Hercegszőlősre lehetett volna őket vinni, Noémit, a legkisebb gyereket szerették is volna oda járatni, ő viszont nem akart. Rózsa három gyereket nevelt. Az elsőszülött és a legkisebb között 15 év különbség van.
– Miután megtudtam, hogy gyereket várok, nagyon féltem attól, hogy mit fognak szólni a tizenéves gyerekeim egy kistestvérhez, de nagyon jól fogadták, örültek neki, sokat segítettek, vigyáztak rá. Igyekeztem mindig inkább észérvekkel, szép szóval nevelni őket. Máté unokámmal viszont sokkal elnézőbb vagyok, ami miatt meg is kapom a szemrehányást a gyerekeimtől – mondja Rózsa.
A nagymama korában biztosan nem tudnának élni
Lívia, miután férjhez ment, párjával együtt úgy döntött, hogy különköltöznek. Először Pélmonostoron, majd Hercegszőlősön éltek. Miután megszületett a kisfia, egy évig volt vele otthon, majd újra munkába állt, így keresnie kellett valakit, aki vigyáz a gyerekre.
– Egy időben anyu járt hozzánk naponta, vagy vitte magával Mátét Sepsére. Három évesen pedig beadtuk az óvodába. Ami engem illet, nem szerettem volna a nagymama korában élni. Mi már az a generáció vagyunk, akik a mosógéphez és a többi modern technikai berendezésekhez szoktunk. Van, hogy naponta be kell kapcsolni a mosógépet. Az, hogy Hercegszőlősön lakunk, nem jelent akadályt, mert ha gondolunk egyet, kocsiba ülünk, és tíz percen belül anyuéknál vagyunk – meséli Keresztes Lívia.
A beszélgetés folyamán érezni lehetett az egymás iránti mély tiszteletüket és szeretetüket, így bármelyik korban is nevelkedtek, nevelnek, mindegyikük jól végezte, végzi a dolgát.
