Istvánék falura költöztek. Kevés szomszédjuk volt, de mindenkivel a lehető legjobb kapcsolatot alakították ki.
Józsi bácsi azok számára, akik ismerték, csak egy szerencsétlen alkoholista volt. Magányos és csendes ember, senkivel nem állt le beszélgetni, és senki nem is ment hozzá. István is csak azért kereste meg, mert elutaztak pár napra, és megadta neki a telefonszámát, hogy ha történne valami, tudja neki jelenteni.
Aztán Józsi bácsi kapcsán kellemes csalódás érte.
Istvánt beinvitálta takaros kis otthonába, és végül úgy megeredt a nyelve, hogy elmesélte mindazt, ami élete több mint nyolcvan évében történt vele.
Lassan hatvan éve már, hogy megnősült. Boldog házasságban éltek a párjával, született két gyerekük, akik szerető családi közösségben nőttek fel. Boldogságuk valószínűleg évtizedekig tartott volna, ha nem veszítik el mindkét gyereküket egy autóbalesetben.
A felesége belebetegedett. Természetesen Józsi bácsit is meggyötörték az események, de igyekezett tartani a lelket a párjában, ám nem sok sikerrel. Végül az asszony egy napon önkezével vetett véget az életének.
Ezután Józsi bácsi eladta a házat, nem bírt tovább ott élni. Ebbe a csendes kis faluba költözött. Az ivásra pár hónappal azután szokott rá, hogy egyedül maradt. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen aki elveszti a családját, annak semmije sem marad.
Az egyik nap olyan volt, mint a másik, az egyik álmatlan éjszaka úgy telt, mint a másik. Az „altató” több üvegre bővült…
Egy idő után már napközben sem tudott józan maradni, így nem kellett emlékeznie, bánkódnia az élete alakulásán. Annyit nem ivott, hogy csúszva-mászva közlekedjen, soha nem kellett hazavinni, de a belőle áradó szagok elárulták, hogy alkoholizál.
Istvánnak gyökeresen megváltozott a róla alkotott korábbi képe. Megértette, hogy az idős ember a szörnyű tragédiákat nem tudja józanul elviselni. Persze, hogy a traumákra nem az ital a megfelelő megoldás, neki azonban nem maradt senkije, aki megakadályozta volna abban, hogy erre az útra lépjen.
István elkezdett felelősséget érezni iránta, és megbeszélte a családjával, hogy ezentúl minden nap beszélget vele valaki egy kicsit.
Próbáltak odafigyelni rá és segíteni az italról való leszokásban is. Hogy miért? Mert bármelyikünkkel történhet hasonló, és mindenki végtelenül hálás lenne azért, ha mások akkor is emberként tekintenének rá.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
