A Horvát Turisztikai és Sportminisztérium frissen közzétett statisztikái szerint az ország turizmusa a vártnál jobb évet tudhat maga mögött. Igaz, a vendégéjszakák száma az előző évekhez viszonyítva megfeleződött, de ennek ellenére a konkurenciához képest jól teljesített az iparág.
2020 enyhén szólva sem volt a turizmus éve. A járvány miatt az idegenforgalom világszerte drámaian visszaesett, a legtöbb országban ezért a vendéglátói szektor nagy veszteségeket könyvelhet el. A horvát turizmus ellenben a vártnál jobb eredményeket produkált, hiszen a 2019-es évhez képest csak 50%-os volt a szektorban a forgalomcsökkenés. A belföldi szálláshelyeken a turisták tavaly 54,4 millió vendégéjszakát töltöttek el, ami szinte pontosan a fele a tavalyi 110 milliónak. A vendégek 79%-a külföldről érkezett, főleg Németországból, de sok volt a szlovén, a cseh és a lengyel üdülő is az országban. A legnépszerűbb úti cél 2020-ban Vir szigete volt, ott szinte egész évben az előző évekhez hasonló volt a szezon, ami mintegy 2,4 millió vendégéjszakát jelent.
A turisták jelentős része természetesen a nyári hónapokban érkezett az Adriára. Több európai országgal ellentétben Horvátországban a szálláshelyek a koronavírus második hulláma alatt sem kényszerültek bezárni, ezért érkeztek vendégek az országba az év végi ünnepek alatt is, ám jelentősen kevesebben, mint ilyenkor szokásos. A turisztikai minisztérium adatai alapján az év utolsó hetében 23 ezer vendég tartózkodott Horvátországban, akik 63 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt. Ami a magyar turistákat illeti, tavaly valamivel több mint 220 ezren döntöttek úgy, hogy Horvátországban töltik a szabadságukat, ami 57%-os visszaesés az előző évekhez képest.
Jobb évben reménykednek
A jelenleg életben lévő szabályok értelmében a szálláshelyek kivételével valamennyi vendéglátóegység zárva van, vagy csak elvitelre ad ki ételt és italt. Ez a csőd szélére sodorta a szektor legtöbb szereplőjét. A vendéglátósok többször is felszólították a kormányt, hogy tegye lehetővé számukra ismét a munkát, ám egyelőre ez nem tűnik valószínűnek. A kormány ugyanis a mérsékelten javuló járványhelyzet ellenére sem tervez enyhíteni a december elején életbe léptetett korlátozásokon. A szektor képviselői a túlélés szempontjából egyedüli esélyüket a nyári szezonban látják, és reménykednek, hogy a járvány nem húzza keresztül a számításaikat.