A tánckutatás módszertanáról

dr. Varga Sándor előadása a Hagyományok Házában

0
16

A Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum által elindított Népismei Tudománytár című előadás-sorozat keretében dr. Varga Sándor A tánckutatás módszertanáról címmel február 8-án tartott előadást. A néprajzkutató, etnokoreológus az alábbiakban foglalja össze az elhangzottakat.

„Az előadás témája a tánckutatás módszertana volt. Mondanivalómat egy rövid összefoglalással kezdtem, amiben jeleztem, hogy nagyon fontos a kutatás céljának pontos meghatározása. Amennyiben ezt definiáljuk, akkor ez a kutatási módszerek kiválasztásában is segítséget jelenthet. Ezt követően a módszereket mutattam be az egybegyűlteknek; a három munkafázisként a szakirodalmi felkészülést, az archívumi kutatást és a terepmunkát jelöltem meg.

A szakirodalmi felkészülés minden tudományágban az első lépésnek számít. Ebben az esetben a témára és az adott helyszínre vonatkozó anyagokat veszem sorba. Ennek nyomán az elődök munkáját is megismerhetem, mire is voltak kíváncsiak, mit tartottak fontosnak, s végezetül, milyen eredményeket tudtak felmutatni.

Ezt követően az archívumban található forrásokat elemzem. Ide tartoznak a levéltári és egyéb írásos anyagok, fotók, a film- és hangfelvételek, s ne feledkezzünk meg az ezekhez kapcsolódó forráskritikákról sem. A szakembernek számolni kell az idővel, amivel az alapos kutatásánál soha sem szabad spórolnia. Külön forrásnak és egyben terepnek számítanak az online adatbázisok, hiszen a világhálón – sokszor nem is rendezett, inkább ömlesztett változatban – nagyon sok minden megtalálható. A világháló kommunikációs közege ma már saját életet él, és mind archívumként, mind pedig terepmunkaként használható.

Ezzel áttérhetünk a harmadik fázisra, s itt is ’a mit akarunk kérdezni’ elv dominál. Fontosak például a pontos felkészülés, a kapcsolatfelvétel, az adatnyerési technikák, mint a filmezés, a fotózás, az interjú kiválasztása. Figyelembe kell venni, hogy vannak olyan tánctípusok, amik már eltűntek a családi és falusi hagyományból. Ugyanakkor érdemes számolni azzal, hogy az intézményesített hagyományőrzés már másfélszáz évre tekint vissza, s kölcsönhatásban van a tradicionális világgal. Ez a kapcsolat mind a mai napig él, ennek a befolyásnak a feldolgozása a kutatás izgalmas területe.

A hagyományokat vizsgálva érdekes felfedezéseket tehet a szakember. Jó példa erre, hogy másfél évtizede az erdélyi Széken még botostáncokat filmezhettünk. A táncházasok igencsak meglepődtek e felfedezésen, mivel a köztudatban úgy él, hogy a Mezőségen botostáncok nem is léteztek. Pedig megmaradtak, csak amikor a gyűjtők e vidéken dolgoztak, akkor e táncforma már nem volt divatban. A családi hagyományban viszont még továbbélt, nagyszülőről unokára hagyományozódott. Külön kutatási terület a polgári táncok beépülése a falusi táncrendekbe.

Az előadásra filmekkel készültem, amiknek – az időhiány miatt – csak kétharmad részét tudtam bemutatni. A másfél órás előadást beszélgetés követte, amin főleg a szakemberek szóltak hozzá.”