Idén ősszel jelent meg Juhász Bálint meseregény-sorozatának a 2. része, az Időcsavar. A történet címéből sejthető, csavaros történetről van szó, a főcím pedig, A kapu, mint világok, dimenziók közti „átjáró” ebben a részben pozitív és negatív értelemben is megjelenik, de mindkét esetben fejlődéshez vezet, amely, akárcsak a személyes felelősségvállalás, kulcsfogalom a szerző írásaiban, gondolkodásában.
Hogy kicsit visszakanyarodjunk az előzményekhez, mondjuk el, hogy Juhász Bálint 2022-ben jelentette meg első mesés fantasy-regényét, A kaput. A történetben a fő szál a pixin manók varázslatos világában fut, a címben szereplő kapu pedig nem más, mint a kapcsolatteremtés eszköze köztük és az emberek világa között, s hogy pontosan hogyan és kik között jön létre a találkozás, nem írom le, hogy ne „spoilerezzek”, akit érdekel, annak ajánlom, hogy olvassa el az első könyvet (is)!
A történet második része, az Időcsavar idén ősszel jelent meg a magyarországi Helma Kiadó gondozásában, Papp Norbert mesés illusztrációival. Az első részhez hasonlóan ez a regény is több korosztályhoz szól, kicsikhez és felnőttekhez is. Az olvasó újra találkozhat a főhősökkel, Boncorral és Zorgóval, „körülnézhet” a szöszpiacon, betekintést nyerhet a varázsjátékokba, de az o’rgan-oktatás is tartogat még meglepetéseket. A részletekről Juhász Bálintot kérdeztem.
– Miért szánsz ilyen fontos szerepet a tanításnak a regényeidben?
– A pixin-oktatáson minden manónak át kell mennie, és végül mindenkiből oktató lesz. Ez a dominóhatás a fejlődésben folyamatos és megállíthatatlan, ami talán naiv, utópisztikus elképzelés, de azt szerettem volna kifejezésre juttatni, hogy a tanulás által a társadalom tagjai olyan szintre fejlődhetnek, ahol mindannyian tisztában vannak az állatiasnál mélyebb és komplexebb mivoltukkal. Trénerként, coachként látom azt, hogyan lehet egyszerűen tanulni, erőltetés nélkül úgy, hogy a nyitottság és a szív vezet, pontosabban a szív-agy kapcsolat, amikor a logikus gondolkodás és az érzéseid együtt mutatják az utat.
– Milyen élmények inspirálták a fejezeteket?
– Az Időcsavar írása alatt átélt saját élményeket szőttem bele a történetbe, és azok inspiráltak, akik a környezetemben vannak. De bármiről írok, mindig magamról is beszélek, s bárkinek a hangján szólalok meg, minden szereplőben benne vagyok én is.
– Az egyik fejezetben csata zajlik. A veszély, a gonosz megjelenésére hatással volt-e a jelenlegi háborús helyzet?
– Természetesen hatással voltak az aktualitások a történetre. Hogy pontosan kik a támadók, nem derül ki az olvasó számára az Időcsavarból, ezt majd egy következő folytatásban bontom ki. Annyit elmondhatok, hogy a gonoszt az ember teremti: az ember komplikálja az életét, teremti a háborúkat, s ezt tapasztaljuk most is, amikor egymás után fegyverkeznek az országok. Nem titok, hogy miért, így vagyunk kondicionálva, a kérdés az, hogy hogyan léphetünk ki ebből a fejlődés irányába.
– Szerinted minden körülmények között fennáll a fejlődés lehetősége? Vagy van, amikor el kell fogadni a megváltoztathatatlant?
– Úgy gondolom, hogy végső soron minden a fejlődéshez vezet, egy bizonyos helyzet elfogadása is a fejlődés egy megnyilvánulási formája. A katasztrófahelyzetek is új felismerésekhez vezethetnek, nem feltétlenül abba az irányba, amerre elképzeljük. A fejlődést nem lehet kontrollálni, a pixinek bíznak a világban. Ha történik valami rossz, akkor a lehető legrövidebb idő alatt megpróbálnak visszatérni az egyensúlyi helyzetbe. De kikerülni a rosszat nem lehet. Ha megpróbálod kikerülni, akkor meg túlkontrollált leszel, a legkisebb stresszhelyzetekre se lesz megküzdési módod. A pozitív értelemben vett bizalom szerintem nagyon fontos, ami a történetben a párhuzamos világok közti kapcsolathoz is elengedhetetlen.
– Nemrég egy irodalmi előadáson vettem részt, ahol egy elismert író, Bartis Attila azt mondta, „hogyha ugyanaz az ember áll föl az íróasztaltól, mint aki oda leült, akkor ott érdemben nem történt semmi”. Benned történt-e változás az írás hatására?
– Soha nem akartam csak azért írni, hogy legyen. Mindig csak akkor és arról írtam, ami engem mélyen foglalkoztatott, és igen, gyakorlatilag minden fejezet után új emberként álltam föl, teljesen új megélésekkel, új ötletekkel, hihetetlen energiával, biztos vagyok benne, hogy az író tud a legtöbbet tanulni a saját művéből.
– Te milyen „útravalót” kaptál az Időcsavar írása közben?
– Több dolgot is köszönhetek az Időcsavarnak. Az egyik talán az önbizalom. Az első résszel még úgy voltam, hogy remek, sikerült a megírása, de mi van, ha csak véletlen volt? Mostanra már biztosan tudom, hogy ennek semmi köze a véletlenhez. Az íráshoz tanulás, lelkesedés, fókusz és törődés kell. Akarnom kell, és tennem is érte! És persze idő is kell hozzá – bár ahogy Khaal szokta mondani, „az idő bizony nem létezik”. Így inkább a folyamat és az áramlás szavakat használom. Most már biztos vagyok benne, hogy meg tudom írni a folytatást. Csak azt nem tudom még, hogy mikor, hogyan, és főként azt nem, hogy miről fog szólni. A történet önálló életre kelt, írja és teremti önmagát, nincs teljes ráhatásom, s ez az írás egyik izgalmas tapasztalata.
– Köszönöm a beszélgetést! Hol juthatnak hozzá az érdeklődők az Időcsavarhoz, és lesz-e könyvbemutató?
– A könyv a magyarországi Helma Kiadónál és a nagyobb online könyvesboltokban, a Libriben vagy a Bookline-on is beszerezhető. Szeretnék hazai könyvbemutatót, jövő év elejére tervezem, szeretettel várok minden kedves érdeklődőt, akiket hamarosan a helyszínről és időpontról is tájékoztatunk majd.
