A vörösmarti Mészáros fivérek nagyszüleik tradícióját visszahozva kezdtek bortermelésbe, miután pincét vásároltak. Aki Vörösmarton jár (nemcsak „bormaratonkor”) és jó bort kóstolna vendégszerető társaságban, keresse az M&M Pincét a Református-szurdokban, amit pirosra festett ajtajáról ismerhet föl.
Nekem persze már nem kell magyarázni, merre van Mészárosék pincéje, többször is megfordultam náluk, végigkóstoltuk már néhányszor a borokat, amióta „űzik az ipart”. Jó látni, hogy egy-két év alatt milyen szépen rendbe tették a Református-szurdokban található épületet.
Este nyolc múlt, Armond és Izi a pinceluk hátuljában serénykednek, nemrég kezdték a palackok címkézését, hogy majd legyen mit kibontani a Bormaratonon.
Mindig ilyen tájban kezdenek neki a munkának – mondja Izidor –, ilyenkor van rá idejük, hiszen a borkészítés egyelőre mindkettejük számára inkább csak hobbi, tisztelgés a vörösmarti és családi tradíció előtt, mint üzlet.
Azoknak az ismereteknek mindketten a birtokában vannak, amelyekre egy pincében szükség van: mindketten idegenforgalmi szakközépiskolát végeztek az eszéki magyar iskolaközpontban; Armond főállásban a karancsi Szabó gazdaságban dolgozik, de elvégezte nemrég a sommelier-tanfolyamot, Izidor pedig a vörösmarti Josić étterem főpincére.
– Édesapánk szüleinek volt szőlője, amit még a mi gyerekkorunkban eladtak. A családi hagyományt szerettük volna feléleszteni, amikor eldöntöttük, hogy bortermelésbe kezdünk – osztja meg velünk Izidor motivációjukat.
– És az is fontos tényező – teszi hozzá Armond –, hogy mindketten borkedvelők vagyunk, régi álmunk valósult meg két évvel ezelőtt a pincevásárlással.
Első terveik között még nem szerepelt a kereskedelmi célú borkészítés, csak saját fogyasztásra akartak termelni, hogy legyen mivel megkínálniuk vendégeiket. Ma már viszont többfajta bor is megtalálható a hordóikban: olaszrizlinget, rozé küvét és chardonnay-t palackoznak, de van kékfrankosuk, a jövőben pedig merlot-val és rajnai rizlinggel bővítenék a palettát.
– Az elmúlt két évre visszatekintve elmondhatom, gyorsan túlszárnyaltuk azt a tervünket, hogy saját fogyasztásra termelünk, nagyon sokat kellene innunk ahhoz, hogy kiürüljenek a hordóink – jegyzi meg Armond tréfásan, hozzátéve, mostanra kialakult egy vásárlói körük, vendégek térnek be az M&M Pincébe, és ők standolnak a boros rendezvényeken.
Vidékünkön ritkaságszámba menő szőlőt telepítenek hamarosan
Mészárosék a szőlőt egyelőre úgy vásárolják, ami egyrészt egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a dolgukat: nem kell aggódniuk a jégverés, a betegségek, a napszámoshiány miatt. Másrészt viszont az idei kedvezőtlen évjárat miatt példátlanul drága a szőlő, ha egyáltalán lehet kapni. De ezek az előnyök és hátrányok hamarosan már csak részben érintik őket, ugyanis telepítésbe fognak, muscat ottonel fajtát ültetnek, amiből vidékünkön kevés van, viszont friss, édes, illatos bor készíthető belőle, amire nagy a kereslet a hazai vásárlók körében.
Ha minden az elképzeléseik szerint alakul, jövőre folytatják a szőlőtelepítést, és kóstolóhelyiség kialakítása is szerepel a terveik között. A pincetetőt pedig még idén ősszel felújítják, amihez támogatást is sikerült nyerniük a zágrábi Kulturális Minisztériumnál, ugyanis pincéjük is az örökségvédelem alatt álló pincesor részét képezi.
„Éjszakai műszakban” fejtik a bort
Mivel még egy ilyen kis pince működtetése is tetemes befektetéssel jár, igyekeznek tartani magukat valamiféle „középúthoz”, hogy anyagi szempontból és munkabefektetésben is fenntartható legyen számukra. Mert akárcsak a szőlő, a pincemunka is „szolgát kíván” gazda helyett, csak teljes odaadással végezhető.
– Amikor csak ráérünk, a pincében vagyunk. A legtöbbször fejlámpával fejtünk este tíz órától éjfélig vagy tovább, de olyankor legalább nincsenek szúnyogok – mondja Izidor.
És aztán persze megtörténik, hogy betérnek hozzájuk iszogatni ismerősök vagy ismeretlenek, akiket szívesen fogadnak, az idő olyankor még gyorsabban telik. De a vendéglátás is része ennek a szakmának, turistából meg – riportalanyaim úgy tapasztalták – nincs hiány a vörösmarti szurdokokban.
A „pincelakó” életmód mint régi, jól bevált marketingtevékenység
– A nyár folyamán párszor feljöttünk ide, kiültünk a pince elé a padra borozni, és mindig jöttek olyan vendégek, akik vásároltak is – osztja meg velünk Armond tapasztalatait.
– Olyan ez, mint a horgászat, borozgatsz és várod, hogy jöjjön a „kapás” – jegyzem meg, a horgászhumort értékeli riportalanyom, akivel korábban mindig pecatémában készítettem interjút. Ma már nincs ideje horgászni – mondja –, most a pince vált prioritássá.
Régen a gazdák úgy tudták eladni a borukat, hogy szinte mindig a pincében tartózkodtak, mondhatni „pincelakók” voltak, így a vásárló mindig megtalálta őket, ha borra volt szüksége. Mészárosék is valami hasonló tevékenységet folytatnának. Szívesen fogadnak kisebb társaságokat, amelyekkel leülhetnek beszélgetni, a témák között mindig megjelenik maga a falu, a régi idők, és bárhonnét is érkezik a vendég, néhány pohárka után mindig megtalálják a közös pontokat, ismerősöket, újra és újra ráébrednek, hogy „milyen kicsi a világ”.
– Boszniában íratlan szabály, hogy a vendégnek a kávét lassan kell elfogyasztania, máskülönben megsérti a házigazdát. A borkóstolásnál is oda lehetne erre figyelni – von párhuzamot Armond.
Elég későig elkoccintgattunk beszélgetés közben, mire észbe kaptam, bizony nem tartozom azok közé, akik sietnek kilépni az M&M Pince piros ajtaján, ami belülről más színű… Hogy milyen, azt nem árulom el, legyen e tudás azok kiváltsága, akik ellátogatnak Mészárosékhoz.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
