A nemzeti kisebbségek jogairól tárgyaltak a HMDK médiaházában

120

Kedden az Európa Tanács kisebbségjogi delegációja azzal a céllal érkezett a HMDK bellyei székházába, hogy úgymond a terepen is tájékozódjanak a Horvátországban élő nemzeti kisebbségek jogainak az aktuális helyzetéről. A küldöttséget Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Matijević Olivér, a szervezet ügyvezető elnöke fogadta.

Az Európa Tanács egy nemzetközi szervezet, amelynek székhelye Strasbourg (Franciaország). Jelenleg 47 tagja van, de nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság- és emberi jogokat.

Az Európa Tanács főtitkára tavaly ősztől Marija Pejčinović Burić, Horvátország volt külügyminisztere. A tanács egyik legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1950-es elfogadása volt. Ennek keretében állították fel az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma. A tanács egyik legfőbb feladata a jogállamiság és a kisebbségek helyzetének folyamatos figyelése. Utóbbi apropóján több országjelentést is készítenek, melyekhez a tanács delegációja az anyagot a terepen gyűjti. A keddi bellyei látogatás során a francia Michael Guet által vezetett delegáció nemcsak magyarságunk, hanem más horvátországi kisebbségek, köztük a helyi szerbek és romák vezetőivel is találkozott. A tanácskozáson szó volt a kisebbségi önkormányzatok jogköreiről, illetve arról, hogy melyek azok a területek, ahol a nemzetiségek jogai még úgymond fejlesztésre szorulnak.

– Fontosnak tartjuk a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést. A tanácskozást hasznosnak véljük, hiszen számos olyan problémára rá tudtunk világítani, melyek a jövőben megoldásra várnak – mondta Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke, aki hozzátette, örül annak, hogy a küldöttség a horvátországi magyarság helyzete iránt is érdeklődik, és hogy a HMDK adhatott otthont a találkozónak.

Az Európa Tanács laza, kormányközi együttműködés keretében jött létre, és szemben az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával, nem az EU intézménye.