A napsütötte Adria-parton meglelt otthon

450

Budapest, Kalinyingrád és Fiume, reálszakmák és művészetek. Riportalanyom, Tutek-Hajnal Fanni sokféle utat bejárt, hogy kb. az élete feléhez érve „hazaérkezzen” az Adriai-tenger partjára, családjába, hivatásába.

A tengerpart vonzza a művészembert, mint méhet a virág. Fanni sem tősgyökeres rijekai, Szombathelyen született, de volt még egy-két állomás az életében, mielőtt letelepedett családjával a Fiuméhez (Rijekához) közeli Čavle településen.

És talán szükség is volt a közbülső állomásokra mind a helyeket, mind a karrierépítést illetően, hogy végül itt kössön ki a Tutek család, Oroszország helyett a napsütéses horvát Adria-parton, ahol télen is ki lehet ülni kávézni, töltődni. Vagy pontosabban Fiumében, amit télen is elkerül a bóra, vagy még pontosabban a városhoz közeli Čavle falucskában, ahol nincs akkora autóforgalom, ideális otthont nyújt egy kétgyermekes családnak, s ahonnét mégis mindenfelé indul autópálya, hogyha időnként „kirepülnének” a középpontot jelentő „fészekből”.  

Ahhoz, hogy megleljék otthonukat, kereszteződésekre is szükség volt, pontosabban egyre, a nagy találkozásra. A romantikus történetek fontos momentuma az ilyen nagy találkozás, ami Fanni életében is megtörtént, még Szombathelyen, egyetemista korában, amikor találkozott Nikolával. Szerelem volt első látásra, ami azóta is tart, ikergyerekeik már tízévesek.

A pesti élet

A szakmai és művészi pályafutásban is időre volt szükség, és kellettek a helyváltoztatások is, hogy az a széles spektrum, amely iránt Fanni érdeklődést mutat, összeforrjon. Mindig is a művészet foglalkoztatta leginkább, annak különböző ágai.

– Érdekelt a rajz, de gyerekkoromban divattervező is szerettem volna lenni, ezenkívül a zene és a tánc is az életem része volt. A szombathelyi zenei általánosban zongorázni és hegedülni tanultam, s amikor zenetanárom az akadémia felé terelt volna, úgy éreztem, nem szeretném, ha életem csak a zongorázásból állna – emlékszik vissza a pályaválasztására.

Mivel a művészetek mellett a reáltudományok is érdekelték, útja a műszaki menedzsment felé vezetett, ami mellett angol szaktolmács képesítést is szerzett. Dolgozott globális cégeknek üzletfejlesztőként, marketingesként, HR-esként.

– Férjemmel a pestiek „modern világát” éltük, ami szép is volt, de közben észrevettük, hogy miközben lefoglal bennünket a karrierépítés, alig találkozunk egymással. Ráébredtem, hogy ez nem az én világom, szívesebben fordulnék valamilyen humán tevékenység felé – mondja riportalanyom.

Kalinyingrádban kezdett komolyabban fotózni

Férje ekkor kapott munkát horvát nyelvi lektorként a kalinyingrádi (1946 előtt Königsberg) egyetemen, ahova együtt költöztek ki. Miközben Nikola megkezdte hároméves szerződésének a teljesítését a balti-tengeri kikötővárosban, neki is fel kellett találnia magát, hogy ne „fagyjon bele” a -40 fokos orosz hidegbe. Ekkor kezdett táncot oktatni a hallgatókból toborzott kis csoportnak ingyen, ütős csapattá kovácsolva a tehetséges fiatalokat. Munkájukat filmre is vették, ugyanakkor itt vált Fanni számára igazi szenvedéllyé a fotózás. Volt korábban is kiállítása Budapesten, de itt mélyebb értelmet talált a fényképezésben.

– Az volt a célom, hogy a hatalmas társadalmi különbségeket, a perifériára szorult, mélyszegénységben élő többség és a dúsgazdag szűk réteg képviselői közti szakadékot mutassam be fotóimmal – mondja Fanni.

Az ott készült gazdag fotóanyag azóta is feldolgozásra vár – folytatja –, ugyanis a kalinyingrádi kitérőjük hirtelen véget ért, amikor férje álláslehetőséget kapott a rijekai egyetemen.

Megtalálta magát a színházi fotózásban

Fanni a fiumei Horvát Nemzeti Színház balettrészlegének projektjeiben kezdte kamatoztatni vizuális művészi adottságait, tapasztalatait. Kezdetben ingyen készített werkfotókat a balettpróbákon, majd felkérték az intézmény hivatalos fotósának.

– Eleinte a próbákon, később már előadásokon is fényképeztem, én készítettem a plakátokat. Ma már a trailervideók készítése a fő feladatom. Azt hiszem, a mozgóképkészítés az a tevékenység, amibe legjobban bele tudom tenni önmagamat minden korábbi tevékenységemmel együtt, hiszen munkámban jelen van a zene és a tánc, a kép és a hang is, vagyis mindaz, amit szeretek – mondja Fanni.

A zágrábi színháznak is ő készíti a hivatalos trailereit nemcsak a balett, hanem a drámai művek és az operadarabok esetében is. Ezenkívül több másik projektben is részt vesz, tengerparti és fővárosi társulatoknál, táncműhelyeknél. Jó a kapcsolata a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületével, melynek tevékenységébe korábban aktívan besegített, ma kevesebb ideje jut rá.

A prioritást a család jelenti számára, még ha a fotós munka nem is annyira „családbarát” tevékenység, a megörökítendő eseményekre esténként és hétvégenként kerül sor. Szerencsére a terepanyagok utómunkáit otthon végzi, így jut idő a gyerekekkel való foglalkozásra, akikkel magyarul és horvátul is beszélnek, hogy mindkettőt anyanyelvi szinten tudják használni. És jut idejük hosszú sétákra is a tengerparton, ami ilyenkor, turistaszezonon kívül a legszebb.

Regénybe illő életére visszatekintve riportalanyom megjegyzi, volt idő, amikor úgy érezte, mintha a húszas éveiben „mellékvágányra” került volna, de ma már tudja, hasznosak voltak azok a tapasztalatok is, segítettek meghatározni saját maga számára, hogy milyen életet élne igazán.