A könyvtáros magyaridentitás-őrző szerepe

0
62

Rabbi Zsoltival, a Pélmonostori Városi Könyvtár keretében működő Horvátországi Magyarok Központi Könyvtárának (HMKK) vezetőjével beszélgettünk a pályafutásáról. Elmondta, hogyan vált hivatásává a könyvtáros szakma, melyek képviselői nagy szerepet töltenek be az anyanyelvfejlesztés, az identitásőrzés terén.

Rabbi Zsoltival már több alkalommal készítettünk interjút; írtunk a HMKK könyvállományának bővítéséről, irodalmi estekről, könyvtáros-találkozókról, és a gyerekeknek szóló, anyanyelvű olvasást népszerűsítő programokról is beszámoltunk. Legutóbb arról írtunk, hogy munkájáért a Magyar Könyvtárosok Egyesülete emlékéremmel tüntette ki Kaposváron.

Ezúttal pályafutásáról kérdeztük Zsoltit. Megosztotta velünk, hogyan vált hivatásává a könyvtáros szakma, amelyet igyekszik a felnövekvő generációk szolgálatába állítani, hogy a jövőben még többen járjanak könyvtárba, még többen olvassanak magyarul.

– Hogyan lettél könyvtáros?

– Először jogot végeztem, de nem sikerült elhelyezkednem azon a területen, kétévnyi keresés után figyeltem föl a pélmonostori könyvtár pályázatára, amire jelentkeztem. Akkor még nem sokat tudtam a könyvtárosi munkáról, de ebből a véletlenből született a hivatásom. Tizenhárom éve, hogy a könyvtárban dolgozom. Ez a munka sokkal több annál, mint amit egy kívülálló lát, nem csak a könyvkölcsönzés a feladatunk. A szakmában rejlő kihívások, az ezzel járó változatosság is tetszett a könyvtárosságban már az elejétől fogva.

– Pontosan milyen feladatkörökből áll a munkád?

– Alapvetően a könyvállományunk bővítésével, a könyvek feldolgozásával és kölcsönzésével foglalkozunk, de ezenkívül mást is csinálunk. Számos kulturális programot valósítunk meg, nagyon jó az együttműködésünk az óvodákkal, iskolákkal, de elmondható, hogy a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenkit igyekszünk megszólítani. Ebből fakadóan a könyvtárosnak tanárnak, nevelőnek, néha pszichológusnak is kell lennie, de biciklit is kell tudnia javítani, ugyanis még kerékpárkölcsönzéssel is foglalkozunk, és persze a kutatótevékenység is jelen van a munkánkban.

– Ezek közül melyik áll hozzád a legközelebb? 

– Az emberekkel való foglalkozást emelném ki. Éppen ezért szívesen állok a programszervezői feladatok elé, de értékesek számomra azok az „esetek” is, amikor a kölcsönzőpultnál beszélgethetek a betérőkkel, a szakmai viszony sokszor baráti beszélgetéssé válik… Nagyon szeretek dolgozni a gyerekekkel is, pedig egy kicsit talán féltem is a munkám ezen részétől a kezdetekben. Ahogy a személyes és a munkakapcsolataimban is, ugyanúgy a gyerekekkel való kontaktusokban is fontosnak tartom az őszinteséget, amit ők, úgy tapasztalom, felismernek és értékelnek, működik köztünk a kommunikáció.

– Horvátországi magyar viszonylatban mi a legfőbb szerepe a könyvtárosnak?

– A nemzeti öntudat őrzésében, a magyar nyelv megtartásában elsősorban persze a családra hárul a legnagyobb felelősség, aztán pedig az oktatási rendszerre. Nagy munkát végeznek ezen a téren a kisebbségi szervezetek is. Ami a könyvtárat illeti, szerintem nagyon fontos, hogy olvassunk az anyanyelvünkön, az pedig még fontosabb, hogy a gyerekeknek legyen erre lehetőségük. Itt jön a mi szerepünk a programjainkkal, az óvodákkal, iskolákkal való együttműködéseinkkel, valamint a könyvkölcsönzés terén.

– Mi a véleményed közösségünk olvasási szokásairól?

– Míg régen számos fiókkönyvtárunk volt, minden magyar falunak volt bibliotékája, ma már miénk az egyetlen működő magyar jellegű közkönyvtár a Drávaszög területén. Ebből fakadóan a magyar nyelvű könyvek is nehezebben jutnak el az olvasókhoz. Ezen próbáltunk javítani Biblio Mobile programunkkal, melynek keretében Baranya területén házhoz szállítottuk az olvasnivalót. Persze vannak kölcsönzőink, akik bejárnak a könyvtárba, úgyhogy nem panaszkodhatunk. Amikor elkezdtem dolgozni, azt hittem, sokkal kevesebben olvasnak, de a statisztika nem rossz, bízom benne, hogy a fiatalokkal való foglalkozás eredményeképpen még többen vesznek a kezükbe könyvet a jövőben.

– Te szoktál-e olvasni, és ha igen, mit?

– Természetesen szoktam olvasni magyar és horvát nyelven is, az utóbbi időben inkább magyarul. Elsősorban a pszichológiai témák foglalkoztatnak, de érdekel a magyar szépirodalom is, például Kertész Imre, az újabbak közül meg Bartis Attila, Grecsó Krisztián… Rengeteg az olvasnivaló, csak sajnos a könyvtáros sokkal több nagyszerű szerzővel és könyvvel találkozik, mint amire ideje jut, a bőség zavarával küzdünk. 

– Hogyan élted meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete kitüntetését? Eddigi pályafutásod során melyek voltak a legmeghatározóbb élményeid?

– A kitüntetéshez úgy viszonyulok, hogy én csak a munkámat végzem, de ha a szakma felismeri az érdemeimet, az lelkesítően hat. Hogy mit emelnék ki az eddigi munkámból? Sokan megfordultak a könyvtárunkban, rengeteget utaztunk, Kárpát-medence-szerte bővítettem az ismeretségi körömet, ezek számomra a legértékesebb eredmények. Nagyszerű kollégákkal vagyok körülvéve, ami szintén fontos, ha az ember nyolc vagy több órát tölt a munkahelyén. És ugyanúgy fontosak a jó kapcsolatok könyvtárunk falain túl, de régiónkon belül is, nemcsak a tanintézményekkel, hanem például a Képes Újsággal is – intézményünknek is fontos, hogy tudomást szerezzenek rólunk, és még többen térjenek be hozzánk könyvet kölcsönözni, hiszen együtt dolgozunk magyarságunk fennmaradásáért.