A Kiss Kata Zenekar 100 koncertből álló, „Magyarból jeles” elnevezésű turnéjának egyik állomása Kórógy lesz

646
Kiss Kata Zenekar

A Kiss Kata Zenekar 100 koncertből álló, Magyarból jeles elnevezésű turnéja 2019. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásnak 100. évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján vette kezdetét. A Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával megvalósuló koncertsorozat egyik állomása Kórógy lesz, ahol szep-tember 7-én 18 órától látható, hallható majd az együttes.

A Kiss Kata zenekar 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy a népzenét egy mai, modern formában adja elő, ezáltal pedig erősítse a hagyományőrzést, a nemzeti összetartozást a fiatal nemzedékek körében. Koncertsorozatának is a célja, hogy szellemileg és kulturálisan is támogassa a Kárpát-medencei magyarokat.

A Zenekar „100-as” turnéjának állandó vendége Maszkura (Bíró Szabolcs, a Maszkura és a Tücsökraj énekese). Turnéjuk során jártak már Kárpátalján és Erdélyben, továbbá Burgenlandban, a Felvidéken, és Horvátországba is ellátogatnak. A koncertsorozat 2020 májusáig tart.

Horvátországban a kórógyi Zenésztalálkozó keretében koncerteznek majd.

További információk: www.facebook.com/kisskatazenekar