A hagyományápolás pedig folytatódni fog

323
07-kiskszeg-2010-szureti-2

A kiskőszegi egyesület támogatását is megszüntette Sója Dénes

Kiskőszeg/Batina – A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége kiskőszegi alapszervezete 1999-ben alakult. Az azóta eltelt időszakot rengeteg munka, számos szép eredmény jellemezte, amit most a zágrábi Kisebbségi Tanács Sója Dénes javaslatára támogatásmegvonással „díjazott”.

Kiskőszeg lakosságának 42%-a magyar nemzetiségűnek vallja magát, így nemzettársaink relatív többséget alkotnak a Duna-parti településen. Gazdag múltja, kitűnő természeti adottságai révén egyre fontosabb idegenforgalmi úti céllá válik a falu. Sajnálatos tény, hogy a helyi általános iskolában csupán anyanyelvápolás folyik, és az óvodában sem magyarul foglalkoznak a gyerekekkel. A magyar hagyományok, kultúra ápolása azonban sosem maradt abba. A HMDK helyi alapszervezetét 1999-ben alapították, a kezdeti években még kultúregyesület is működött a keretein belül. Az alapszervezet a kezdetektől fogva a magyar kultúra és a hagyományok megőrzésén fáradozott, tagjai önzetlen és szorgalmas emberek ma is, akiket nemzettudatuk inspirál. Pedig sosem volt egyszerű a dolguk. Sok méltatlan támadás érte őket az évek során, ám a lakosság többsége mindig is értékelte az érdemi munkát.

 

Évről évre sikeresebb rendezvények

A kiskőszegi HMDK-alapszervezet nevéhez több olyan rendezvény fűződik, amelyek évről évre  sikeresebbek. Elsőként a szüreti fesztivált kell említeni, amelynek a szóban forgó egyesület az egyik főszervezője, a tavalyi már a tizenegyedik volt. De ugyanígy nem maradhatnak el a húsvéti és a karácsonyi előkészületek sem, amelyek során a gyerekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt, és ajándékcsomagban részesülnek. És persze ott vannak a nemzeti ünnepekről való megemlékezések és a különböző kiállítások is. Mindezek szerves részét képezik az egyesület tevékenységének, amelyre az idei évben sajnos nem remélhetnek anyagi támogatást.

– Természetesen megdöbbentünk a döntésen. Ám ahogy a többi támogatástól megfosztott egyesület, mi sem adjuk fel. Számunkra a támogatás a rendezvények megvalósítása szempontjából volt elsősorban fontos. Ám magának a kultúrának, a hagyományoknak az ápolása nem a pénz miatt történik, hanem mert fontosnak tartjuk. A gyerekekkel ezentúl is foglalkozunk majd, mert ez számunkra öröm, a tánccsoport továbbra is táncolni fog, ez nem pénzkérdés. Büszkék vagyunk hovatartozásunkra, a hagyományainkra, és ezt nem a pénzért csináljuk, mint egyesek. Természetesen sokkal több dolgot meg lehet valósítani anyagiak birtokában, de a kultúránkat senki sem veheti el tőlünk – nyilatkozta lapunknak az egyesület elnöke, Virág Tibor, aki 2006 decembere óta tölti be ezt a posztot.

 

Újabb tervek

A HMDK kiskőszegi alapszervezete a hagyományápoláson túl sok más téren is eredményeket ért el. A közbenjárásuknak köszönhetően hatvanhárom év után 2008-ban ismét felkerült a Kiskőszeg név a helységnévtáblára. Emellett 2005-től egy e-Magyar pontot is működtetnek a településen, a gyerekek számítógépes ismeretekre való oktatása rendszeres jelleggel zajlott. Vida Mária vezetésével játszóház is működött, ami sajnos néhány helybélinek nem tetszett, így a gyerekek és a szülők nagy bánatára abba kellett hagyni. Az elmúlt évek legfontosabb eredménye azonban kétségkívül a székházvásárlás és -felújítás volt, amely elsősorban anyaországi támogatásokból valósult meg.

– Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a támogatásért, hiszen sok évig küszködtünk helyiségproblémával, és büszkék vagyunk arra, hogy székházunk a település egyik díszévé is vált egyben. Úgyszintén fontos, hogy egy menyecsketánccsoportot is létrehoztunk, tagjai lelkesen dolgoznak. Az országos HMDK-tól mindig is hathatós támogatást kaptunk, de igyekeztünk mindenkivel jó kapcsolatot ápolni. Éppen ezért döbbenetes, hogy egy több mint száz tagot számláló egyesületet, amelynek az évi közgyűlésén 70-80 személy jelenik meg, kizárnak a támogatásból, míg sokkal kisebb taglétszámú és kevesebb eredményt felmutató egyesületeket támogatnak. Ezért sem fogunk megtorpanni, hanem tovább dolgozunk, szeretnénk egy amatőr színjátszó csoportot létrehozni, valamint egy képzőművészeti alkotótábornak is otthont kívánunk adni – tudtam meg Sipos Sándortól, az egyesület alelnökétől. Az egyesület alelnöke már évek óta a Darázsi járás elöljáró-helyettesi feladatait is ellátja, büszkén képviseli a járás összmagyarságát, amit sajnos a magyarok parlamenti képviselőjéről nem lehet elmondani. Sipos Sándor munkájának eredményeként fontos nemzetközi kapcsolatok épültek ki, neves személyek látogattak el a Duna-parti településre. A HMDK kiskőszegi alapszervezete alelnökének a szervezésében május 19-én egy nagyszabású koncertre kerül majd sor, ahol a Bécsi Filharmonikusok lépnek fel. Sajnálatos módon egy ilyen nagyszabású rendezvény is támogatás nélkül maradt.

A HMDK-alapszervezet tehát a település kulturális életének a mozgatórugója. A lakosok többsége támogatja az egyesület hagyományápoló, kultúramegőrző tevékenységét, ami nem válhat egy rosszindulatú kívülálló áldozatává.

batina1

Tavaly júliusban felújított székház ünepélyes átadása