A Gazdakör küldöttsége az agrárminisztériumban

166

A HMDK Gazdakörének küldöttsége június 17-én a magyar Agrárminisztériumba látogatott, ahol Szabó Attila, a szervezet elnöke számolt be tevékenységükről, terveikről.

A szervezet négy vezetőségi tagját, köztük Szabó Attila elnököt dr. Torda Márta, a magyar agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője, majd Belánszky-Demkó Zsolt nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettesállamtitkár fogadta, akiknek beszámoltak a szervezet tevékenységéről, köztük a falugazdász programról, illetve az idei tervekről.

– Ismertettem az államtitkár úrral az itteni gazdák problémáit, a jelenleg folyó mezőgazdasági munkákat, és a terveinkről is szó esett, amelyekre sajnos, akárcsak az év első felére, hatással van/volt a koronavírus-járvány – nyilatkozta lapunknak Szabó Attila, a gazdaszervezet elnöke.

Hozzátette, gazdakörük a karantén alatt is tartotta a kapcsolatot a magyar agrárminisztériummal és a Kárpát-medence más gazdaszervezeteivel is, tanácsadás szintjén voltak egymás segítségére.

Ami a programokat illeti, a járványhelyzet miatt maradt el a gazdakör székelyföldi útja, valamint az újvidéki és muravidéki (Szlovénia) szakmai kirándulások. A Parasztkonyha nevű gasztronómiai rendezvényüket viszont megtartják, illetve az évi közgyűlésük is hátravan még, melyre aratás után kerítenek sort.

Terveik között szerepel továbbá növényvédő szerek kezeléséhez szükséges képzés és vizsga szervezése is, melyre a Gazdakör falugazdászánál, Péter Valentinánál jelentkezhetnek az érdeklődők.