A Gazdakör csapata különdíjas lett

291
06-gazdakor_kolbasztoltes-4

A HMDK Gazdakör is küldött egy csapatot a magyarországi Orosházára, ahol a Hagyományok, Ízek Versenye zajlott. A csapat a kolbásztöltő verseny különdíjasa lett.

Kilencedik alkalommal került sor a Hagyományok, Ízek Versenyére Orosházán, melyen a gasztronómiáé és a helyi készítésű termékeké volt a főszerep. A rendezvényen kézművesek, pálinkafőzdék és borászatok is megjelentek, valamint gazdag kulturális programmal szórakoztatták a vendégeket.
Volt házipálinka- és a füstöltkolbász-verseny, de a kolbásztöltésben is megmérethették magukat a résztvevők.
A versenyre a HMDK Gazdaköre is meghívást kapott, melynek eleget téve öttagú csapatot szervezett. Vörösmarti és csúzai fiatalok – Pinkert János, Csicska Norbert, Kováts Attila, Mészáros Izidor és Mészáros Armond – utaztak el Orosházára.
– A verseny azzal kezdődött, hogy 10 kiló húst osztottak ki csapatonként, amelyből otthonról vitt fűszerekkel kellett elkészítenünk a kolbászt. Összesen 19 csapat versenyzett, és mi kaptuk meg a különdíjat – nyilatkozta lapunknak Mészáros Armond.
A kolbásztöltésen kívül standot is állítottak, amelyen a Drávaszög jellegzetes ízeit mutatták be.
– Nagy érdeklődés fogadta a standunkat, és a vendéglátás is első osztályú volt – mondta Armond, aki reméli, hogy jövőre is részt vehetnek a versenyen ugyanebben a felállásban.

 

{fcomments}