A drótszőrű magyar vizsla egyedüli horvátországi tenyésztője

564

Pap József 2006-ban indította kutyatenyészetét, folytatva a családi hagyományt. Német vadászterrier mellett, Horvátországban egyedülállóan, drótszőrű magyar vizslát is tenyészt, nevel. A veszélyeztetett és védett magyar kutyafajta nemcsak okos és hűséges társ, hanem a vadászok profi segítője is.

Marinci (magyarul Valkószentmária) Vukovártól tíz kilométerre nyugatra, a Szlavón-síkság keleti részén, a Valkó, vagyis horvátul a Vuka folyó jobb partján fekszik. Ezen a vidéken is komoly gondot okoz az elvándorlás, a települések elnéptelenednek. Ennek ellenére még mindig jelentős szerepet tölt be a mezőgazdaság, az állattartás. Itt egyszer már készítettünk riportot Pap Józseffel, akinek mintegy száz jószágból álló juhnyája van.

Már akkor felkeltette érdeklődésünket riportalanyunk másik tevékenysége is. Főállásban ugyanis, a családi hagyományt követve, kutyatenyésztéssel foglalkozik, német vadászterriert és drótszőrű magyar vizslát tenyészt, nevel.

– Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kutyatenyésztésbe beleszülettem, már édesapám és nagybátyám is ezzel foglalkozott. Én hivatalosan 2006-ban indítottam önálló vállalkozásomat és jelentkeztem be a Nemzetközi Kinológiai Szövetségbe – mesélt a kezdetekről Pap József.

Elsősorban német vadászterriert tenyészt – tette hozzá –, mivelhogy ezekkel a fajtákkal „nőtt fel”, a drótszőrű magyar vizslák tartásával pedig régi álma teljesült.

A drótszőrű magyar vizsla veszélyeztetett és védett magyar vadászkutya-fajta. A rövidszőrű magyar vizsla az átlagtól eltérő erősebb szőrzetű egyedeinek és a drótszőrű német vizsla kereszteződéséből alakult ki.

A vizslák nevelése kitartást és sok időt igényel

A vizslák vadászkutyává nevelésében nagy szerepe van természetesen a szakértői gondoskodásnak és a megfelelő környezetnek – az, hogy mennyi ideig tart a kiképzésük, attól is függ, mennyi vad veszi őket körül, a kutyák ugyanis „éles helyzetekben” fejlődnek.

– Nevelésükhöz egy-két évi munkára van szükség, a kutyák a vadászatok során hozhatják ki magukból azt a képességet, ami igazából velük született – magyarázza a kutyatenyésztő. 

A drótszőrű magyar vizslának a génjeiben van a munkabírás – teszi még hozzá –, már most látszik a kicsiken, milyen lelkes „munkaerő” lesznek. Kivételesen fejlett a vadászösztönük, ez egyrészt abban mutatkozik meg, hogy el kell viselniük a lövések hangját, ami a „vadászkutyaság” egyik feltétele, a vadászat ugyanis erőteljes zajokkal jár.

Kiváló szaglással megáldott ez a kutyafajta, nagy előnye, hogy a hideget is jól tűri. Nagy a mozgásigénye, természetét tekintve higgadt, kedves, tanulékony és szeretetigényes fajta. A sokoldalú eb a család kedvence státusz mellett a vadászaton kívül a kutyás sportokra, valamint tűzfészekkutató és mentőkutyának is alkalmas. Rendkívül barátságos, emiatt gyerekek mellé is ajánlható.

A kiskutyák gyorsan gazdára találnak

Mivel ez az egyedüli magyarvizsla-farm az országban – mondta riportalanyunk –, így keresletben nincs hiány. Még ha ezeknek a kölyökkutyáknak az ára jóval magasabb is, mint a másfajta vadászebeké, amelyekhez hozzászoktak az itteni vadászok.

– Kereslet mindig van erre a fajtára, a mostani kölyökkutyák közül is a legtöbbnek már megvan a gazdája – mondja Pap József. Egy Splitbe, egy Belovár környékére, egy pedig Franciaországba költözik hamarosan, de minden bizonnyal gyorsan kikerül a többi is az alomból.