„A diákok személyiség- és közösségfejlesztésén van a hangsúly”

0
87

Az eszéki HMOM Központban korábban is működött diákszínpad. Sokan emlékeznek még arra a gimnazista generációra, amely előadásaival az iskola falain kívül, a magyarlakta településeken is bemutatkozott, illetve arra a diákszínjátszó csapatra, amely 2008-ban az intézmény aulájában pazar játékával elkápráztatta az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem résztvevőit. Ferenczy Nikolett magyar szakos tanár nemrég az általános iskolások számára indított gyermekszínjátszókört, a Dörömb nevet viselő csoportba a Központ tanulóin kívül vörösmarti és laskói diákok is járnak.

A tavaly október óta működő csoport első produkciója a Kőmíves Kelemenné című népballada feldolgozása, mellyel a HMDK kultúra napi műsorában debütáltak. A darab, illetve a gyermekszínjátszó csoport létrejöttének előzményeivel kapcsolatosan Nikolett elmondta, öt évvel ezelőtt, amikor az eszéki iskolaközpontban kezdett dolgozni, akkori diákjainak mesélt a színjátszás szépségeiről. Tanulmányai során ő is járt drámacsoportba, az egyetemen pedig drámapedagógiai ismereteket szerzett.

– A gyerekek nagyon lelkesek voltak, megkérdezték, indíthatnánk-e valamilyen drámai csoportot szakkörként. Az intézmény akkori vezetője ezt támogatta, így indult a csoport, mely nyilván az első években gyerekcipőben járt, de azóta fejlődtünk – mesélt a kezdetekről.

Tavaly többek között részt vettek egy  bácsfeketehegyi (Vajdaság) gyermekszínjátszó találkozón, amelyen ezüst minősítést kaptak. A sikereken felbuzdulva alakult meg Andócsi János igazgató támogatásával az önálló csoport, a Dörömb, amelyet – kilépve az intézményi keretek közül – a Központ tanulói mellett vörösmarti és laskói diákok alkotnak.

Dörömb, ami felfelé visz

Kérdésemre, hogy a csoportnak miért épp a Dörömb nevet választották, Nikolett elmondta, szeretett volna egy olyan helyi nyelvjárási szót választani, amellyel kifejezik lokális identitásukat.

– Ilyen szavakat gyűjtögettünk, nekem személyes kedvencem volt a dörömb, egyrészt hangzása miatt, hasonlít a dörömböl, dorombol, doromb szavakra, amelyek mind valami figyelemfelkeltő, de szívet melengető zajkeltést jelölnek, emellett a dörömb, vagyis a domb szimbolikusan is sokatmondó, hiszen feljebb juthatunk rajta. Örülök, hogy a gyerekeknek is tetszett, ők is erre a névre szavaztak – mondta Nikolett névválasztásuk kapcsán.

Saját értelmezést építenek szépirodalmi alapra

A csoport heti egyszer tart másfél órás, tréningből és próbából álló foglalkozást. Az első másfél hónap inkább csapatépítésből állt, a tagok ismerkedtek közös színházi nyelvükkel, majd utána álltak neki a Kőmíves Kelemenné feldolgozásának. 

– A darabot a közösségi áldozat, közösségi tragédia felől dolgoztuk föl. Azt az eljárást szeretem, amikor van egy szépirodalmi alap, amelyből felépítjük a magunk értelmezését, jobban vagy kevésbé ragaszkodva az eredeti szöveghez – mondta a csoportvezető.

Hozzátette, szeretnének színvonalas előadásokat létrehozni, de elsősorban ez egy pedagógiai történet, ahol a diákok személyiség- és közösségfejlesztésén van a hangsúly, tehát amit ők végül hozzátesznek, fontosabb, mint maga az irodalmi kiindulópont.

Szeretné, ha egyszer majd társulatként működhetnének

Az előző évekhez hasonlóan idén is részt vennének különböző gyermekszínjátszó fesztiválokon, mint amilyen a bácsfeketehegyi műhelytalálkozó volt, és amely rendkívül hasznosnak bizonyult, sok-sok ismerettel, tapasztalattal gyarapíthatták tudásukat a gyerekek.

– Nagy vágyam, hogy a csoport egyszer társulatként működhessen, tehát amelyben nem mindig egy aktuális darabon dolgozunk, hanem korábbiakat előveszünk, felújítunk, újra játszunk, túrázunk stb. Tudomásom szerint Magyarországon egyetlen gyermekszínjátszókör működik ilyen módon, társulatként, úgyhogy ez meglehetősen merész álom részemről, nyilván időbe telik, mire elérjük ezt a szintet – osztotta meg velünk terveit.

A diákok elkötelezettek a csoport iránt

Amikor a diákok hozzáállásáról kérdeztem, Nikolett elmondta, a drámacsoport senkinek sem kötelező, a gyerekek maguk dönthetnek róla, milyen tevékenységet választanak a gazdag iskolai vagy iskolán kívüli kínálatból.

– Azt tapasztaltam, hogy a csoport tagjai szorgalmasan járnak az órákra, büszke is vagyok rájuk, hogy tizenéves létükre ilyen komolyan és elhivatottan állnak a foglalkozáshoz – tudtuk meg Nikolettől.

A lámpaláz más kérdés – tette hozzá –, vannak diákok, akiken már látszik a színpadi rutin, és nyilván van, akinek egészen új ez a szituáció, hogy a figyelem középpontjában kell állnia. A csoportvezető megjegyezte, a szereplés szükséges készség az életben, hiszen számtalanszor kell saját magunkat prezentálnunk meggyőzően és elviselni a tekintetek kereszttüzét, éppen ezért még hasznát is vehetik a szakkörön szerzett tudásnak, tapasztalatoknak.