A délvidéki vérengzés áldozataira emlékeztek Pécsen

0
70

A Kosztolányi Dezső Céltársulás már ötödik éve szervez megemlékezést a délvidéki vérengzések áldozatainak tiszteletére Pécsen. A Pécs városa által támogatott rendezvényen idén közel ötszáz pécsi fiatal vett részt.

A Délvidéken a második világháború utolsó hónapjaiban  több ezer ártatlan magyart gyilkoltak le a partizánok. A tettekért a mai napig nem felelt senki, sőt a bocsánatkérés is elmaradt.

A hozzávetőlegesen ötvenezer magyar áldozatot követelő népirtásra emlékezett az a több száz fiatal, köztük Őri László alpolgármester, akik Pécsen a Kossuth térről a Kálvária-dombra vonultak múlt szerdán kora délután a Remény Útján. A rendezvényt idén ötödik alkalommal szervezte meg a főként egyetemistákból álló Kosztolányi Dezső Céltársulás. Barkóczi Csaba, a szervezet elnöke elmondta, évekkel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indították útjára a megemlékezést Pécs városában. Az országban egyedülálló kezdeményezés célja, hogy a fiatalok bevonásával méltóképpen emlékezzenek az ártatlan délvidéki magyarokra. – A történelem az életre tanít minket, és mi, magyarok, megtanultuk a leckét – mondta Őri László, Pécs alpolgármestere. – Az elmúlt száz év hányattatásai – háborúk, vérbe fojtott forradalmak, diktatúrák, megszállás – két dologra tanítottak meg minket: az összefogásra és a reményre. Ha ezek bennünk élnek, soha többé nem történhet meg az, ami Délvidéken történt a második világháborút követően – fejtette ki az alpolgármester.

A megemlékezésen részt vett Hordósi Dániel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökségi tagja is, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy a határon túl élő magyarság számára példaértékű a pécsi kezdeményezés, egyben köszönetet mondott a résztvevőknek, amiért a megemlékezéseken nem feledkeztek meg a Baranya megye elszakított részében élő magyarokról sem. – Az anyaország és a pécsiek ránk irányuló figyelme erőt ad a megmaradásunkért folytatott mindennapi küzdelmekhez – fogalmazott Hordósi Dániel.